Borbély Alexandra, Pálos Hanna és Tasnádi Bence idén végeztek a Színművészeti Egyetemen, színházi gyakorlatukat mindhárman a Katonában töltötték, az idei évadtól pedig társulatunk tagjai. Sorozatunk második részében Hannát mutatjuk be.



Gyakorlatod első évében sokfélét játszottál, de inkább kicsi szerepeket. Helytálló az a megállapítás, hogy a második évben jöttek azok a felkérések, amikben jobban meg tudtad magad mutatni a Katona közönségének?

Ezt nem így éltem meg. Először a Cigányok csapatába hívott Máté Gábor, és az nagy kihívás volt. Nem is gondoltam arra, hogy esetleg más feladatokat is fogok kapni. Aztán belekerültem a Szirénénekbe és utána a Dilettánsokba is, és ezeknek mind örültem. Azon nem gondolkodtam, hogy miért nem én játszom a főszerepeket. Tettem a dolgomat, volt elég feladat az egyetemen is mindeközben, úgyhogy ez nem is jött ki rosszul.

A Kisasszony-szerep kapcsán: egy vetkőzős jelenetet hogyan töltesz fel tartalommal, hogy az emberek fejében ne pusztán egy dekoratív női test látványa maradjon meg?

A Cigányokban nem azzal foglalkoztam, hogy én szép vagyok-e vagy sem. Az előadás fontos kérdéseket tesz fel. Rámutat arra, hogy ma miért érti meg olyan nehezen egymást a magyarság és a cigányság. És az én feladatom az volt, hogy a Kisasszony szerepéből megelevenedjen az első felvonásban egy ’20-as évekbeli pincér lány, a második felvonásban pedig egy lepukkant kocsmában, egy mai, nagyszájú, pultos csaj. Hirtelen rengeteg más problémám volt a szerep megformálása mellett; pl. egy ekkora színpadon megszólalni; megszokni azokat az embereket, akiket eddig a nézőtérről néztem, most pedig egy jelenetben dolgozom velük... Nagy szemekkel, kicsit megszeppenve próbáltam végig ezt a színdarabot. És az, hogy van ez a pólólehúzás… három másodpercig…  Úgy éreztem, hogy ezt most megcsinálom. Jobb is volt ezen gyorsan átesni. Eleinte nehéz volt..

A leszerződtetést hogy fogadtad?

Jól… Épp az Anamnesist próbáltuk márciusban, emlékszem, elsején, amikor egyszer csak szóltak, hogy fáradjak át Máté Gábor igazgatói irodájába. Teljesen rosszul lettem, mindent el tudtam képzelni; vagy azt mondja, hogy „ideszerződtetünk”, vagy azt, hogy „Hanna, ideáig vártam, próbálkoztam, és ne haragudj, de ez most nem fog összejönni”. Mind a két opció ott lebegett a szemem előtt. Nagyon megkönnyebbültem. Csak azért, mert gyakorlaton lenni az egy átmeneti időszak. Itt is vagy meg nem is. Az az érdekes, hogy aláírtam egy papírt, és azóta jobban érzem magam. Ez egy visszaigazolás, hogy elfogadtak olyannak, amilyen vagyok. Ehhez a csapathoz tartozom, ettől nyitottabb is tudok lenni, és szerintem felém is nyitottabbak már a többiek. Általában csomó mindent túlagyalok, azt hiszem.

Ez a másfél év azzal is telt, hogy azt figyeltem, nehogy félreérthető legyen a viselkedésem. Nehogy azt higgyék, hogy most azért vagyok kedves, mert van bennem valami hátsó szándék. Csomó minden miatt megnyugodtam, de talán a legfontosabb feladatom, hogy el kell fogadnom, hogy egy kőszínházi működés más, mint amikor a főiskolán készítünk egy vizsgát. Itt volt ez a két év gyakorlat, ami alatt megtanulhattam volna, de lehet, hogy ez hosszabb ideig tart. Vannak helyzetek, amikben még eggyel radikálisabb vagyok. Nagyon szeretek aktívan dolgozni, nem csak a saját szerepemen, hanem az egész produkción, ahogy az osztálytársaimmal dolgoztunk öt éven át; pl. valaki megkér, hogy nézd a jelenetemet, hajnalig vitatkozunk, magunkban próbálunk rendező nélkül és mesterség órán mutatjuk meg a tanároknak, hogy hova jutottunk a próbák alatt. Tegnap egy-két kollégámmal beszélgettem és megkérdeztem, hogy türelmetlen vagyok-e és azt mondták, hogy még egy kicsit igen, úgyhogy most ezen gondolkodom, hogy min változtassak. Az egyetemi lét egy sokkal intenzívebb életforma. Semmi más dolgunk nem volt, mint hogy jó vizsgákat csináljunk. Itt meg csomó mindenkinek van családja, gyerekei, mindenféle számlákat kell befizetni - most már nekem is-. Más hőfok, más ritmus. Meg kell tanulnom négy-négy órában égni és dolgozni.

Október 24-én játsszátok A Gondnokság második évadának első részét. Vajon sikerült az Ősanya megtermékenyítése? Vera megint szerelmes lesz? Lehet már tudni valamit?

Fogalmam sincs. Én ugyanolyan izgatottan várom a folytatást, mint a nézők. Majd olyan 18-a körül már lesz valami sejtésem, hogy mi fog történni. Kovács Dani és Dömötör Andris mindig hoznak egy story boardot, amiben benne van, hogy melyik jelenetben kik szerepelnek, kb. mi a konfliktus. Általában ezt az előadás előtt egy héttel elmondják nekünk, hogy érlelődjön bennünk. Majd három napig próbáljuk.



De akkor nem kizárólag azt próbáljátok, hanem a próbaidőszak alatt lévő előadásokat is?

Persze. Ez az egyeztetés dolog nem mindig sikerül jól. Voltak abból nehézségek, hogy melyik rendező, hogy tud igazodni A Gondoksághoz és ekkor próbák közti lopott órákban, meg éjszaka kellett dolgozni. A végeredmény azért azt igazolja, hogy bármilyen probléma adódott, végül mindig összeállt az előadás. Az egyik epizódot pl. úgy raktuk össze, hogy nem találtunk egyetlen időpontot sem, amikor a csapat mind a hét tagja ráért volna egyszerre. Meg kellett oldani.

Létszámot tekintve hiányosan próbáltunk, és amikor beestem a Sufniba (egy másik produkció próbája miatt) akkor mondták fiúk, hogy „ez a jelenet kész, mi úgy gondoltuk, hogy Vera itt kb. ezt reagálná és szerintünk te itt majd kb. ezt fogod csinálni.” Sőt emlékszem, a hatodik résznél már a második előadáson is túl voltunk, amikor rájöttem, hogy „Áhá! Akkor ez történt ebben a részben.” Mert olyan gyorsan zajlott körülöttem minden, hogy én is csak kapkodtam a fejemet. És itt megjegyezném, hogy egy hatalmas csapat dolgozik a háttérben a díszleten, a kellékeken, a videókon, a hangokon és fényeken, és nélkülük a mi munkánk is értelmezhetetlen lenne.

A Gondnokság eddigi részeit bárki megtekintheti az előadás Youtube-csatornáján. Te vissza szoktad magad nézni?

Nekem szükségem van egy kis időre. Akkor szeretem visszanézni, amikor már hasznos, és nem az történik, hogy kétségbeesem, hogy „Úristen én így nézek ki?! Nekem ilyen hülye hangom van?!”, hanem rálátok, és utólag levonom a tanulságot belőle.

És ezt így lehet? Mármint ha visszanézel gyerekkori felvételt, akkor már meg van az a távolság?

Mi négyen vagyunk testvérek, és 15-16 éves korom körül készítettünk egy filmet, karácsonyi ajándéknak. Azt mostanában visszanéztem, de azt hiszem kicsit korai volt… Azzal bíztatom magam, hogy jó, ilyen voltam, de most már biztos, hogy előrébb tartok. Emlékszem, hogy amikor készítettük, fetrengtem a röhögéstől. Pedig olyan ronda kislány voltam, de tényleg! És olyan magabiztos! És most, amikor azt érzem, hogy már inkább úgy nézek ki, mint egy ember, akkor meg ezerszer kritikusabb vagyok és minden apró változást traumaként élek meg. Amíg nem kezdtem el színházzal komolyabban foglalkozni, nekem semmi bajom nem volt magammal. Az is lehet, hogy ehhez nem a színháznak van köze, hanem hogy felnőttem. A Máté Gábor-féle képzés elég sokfajta  kérdésfeltevésre tanított meg. Jóban vagyok magammal, de azért nem mindig.

Az Anamnesis kapcsán a Magyar Hospice Alapítványnál töltöttél néhány délutánt. Létezik-e olyan valóság, ami már alapból színpadképes? Észrevetted magadon, hogy miközben ott vagy, azon kattog az agyad, hogy mi az, amiből majd lehet valami a színpadon?

Igazából úgy álltam a feladathoz, hogy elfelejtsem, hogy egy előadás kapcsán vagyok itt. Idejövök, és az a pár délután, amit itt eltöltök, minél inkább legyen teljes értékű önkénteskedés. Tehát vegyem fel azt a ritmus, amit ott minden nap XY megcsinál. Bízzanak bennem. Érzelmileg távol tartottam magam, de mondták is, hogy azt muszáj. Így is megviselt, de ami még jobban megrázott, amikor elmentük egy boncolásra. Soha nem láttam még halott embert. Tudtam, hogyha nem bírom, akkor ki lehet menni; talán elájulok; nem tudtam, hogy milyen hatással lesz rám. Végignéztem és este csapódott le, meg utána napokig. Akkor jöttem rá, hogy ez milyen traumatikus élmény és nem készítettem fel magam előre. Nem is lehet.Ű

A mi osztályunkban Dorát játszod. Egy ennyire erős szöveghez hogy nyúl hozzá az ember?

Megdöbbentem, amikor Máté Gábor felolvasta. Nagyon sok volt és rám zuhant, nyomasztott, gondolkodóba ejtett. Nagyon pontos szöveg, ami biztos Pászt Patríciának is köszönhető, aki egy ilyen jó fordítást csinált belőle. Egyszerű, lényegre törő, emberi és ettől szép és nemes. Ki kell zárni minden öncélú színészi ambíciót. A lényeg, hogy a lehető legpontosabban elmondd a szöveget és az eljusson a nézőkhöz. Nekem mindegyik mondathoz kötődik személyes gondolatom, de azt elég, hogyha én tudom. A feladatom, hogy közvetítek.



Nagy segítség volt ilyen komoly színészekkel együtt dolgozni. Csak ülnek és elmondják a szöveget, semmit nem kell csinálniuk, azt jelentik, amik. Sokat lestem tőlük a próbák alatt. A szeptemberi felújító próbán, amikor nem volt jelenetem, gyorsan beültem a nézőtérre. Jó nézni Bodnár Erikát, Ujlaki Dénest, Haumann Pétert, Bán Jánost, Szacsvay Lászlót… Ülnek, látszólag semmi különöset nem csinálnak, csak mondják a szöveget és gyönyörű. Remélem, egyszer le tudok majd úgy nyugodni, mint ők. Sokszor kapok tőlük tanácsot: „Figyelj, nem kell ott kiabálni, inkább egész halkan tedd fel a kérdést!” vagy „Tedd le a pontot, utána tartsál szünetet!”. Mert ez technika, negyven év alatt lehet megszerezni ezt a tudást. Ők elsajátították már.

A Pinokkióban az ember és állat szereplők mennyire fognak különbözni egymástól látványban?

Nem lesznek állat szereplők, inkább állat-emberek lesznek. Mész az utcán, meglátsz egy embert és nagyon emlékeztet egy állatra az arcberendezése, a viselkedése, vagy az öltözködése miatt. Pl. Rajkai Zoli egy szomszédot játszik, aki nagyon fog emlékeztetni egy patkányra. Nem patkány lesz, inkább patkányszerű szomszéd, ami biztos mindenkinek ismerős. Én sem úgy leszek hattyú, hogy gágogni fogok, vagy kurukkolni. A kiindulási pontom az, amit Parti Nagy Lajos megírt, hogy egy Csajkovszkij nevű hattyú üldögél a tavon, aki révész… Most ott tart a dolog, hogy ez a Csajkovszkij egy nyugdíjas balett-táncos, aki fehér ruhában feküdni fog egy fürdőkádban és nagyon fog emlékeztetni egy hattyúra. Amikor egy ilyen mesét játszunk, ez nem lesz zavaró, mert mind a gyerekek, mind a gyerek-lelkű felnőtteknek egy hattyú fog megjelenni a szeme előtt.

Lesz idén Katonán kívüli munkád?

Fogok forgatni két filmben is: Bodzsár Márknak az Isteni műszak című és Gárdos Péter Hajnali láz című nagyjátékfilmjében. Mindkettőt nagyon várom. Az Isteni műszakban Rába Rolanddal, Keresztes Tamással, Ötvös Andrással, a Hajnali lázban pedig Kovács Lehellel fogok együtt dolgozni. A Gárdos-filmben svédországi jeleneteim is lesznek, ezért márciusban odautazom repülővel, másnap forgatok, aztán utazom vissza. Olyan lesz, mint amikor kiskoromban elképzeltem, hogy milyen egy színésznő élete. Remélem, lesz lakókocsim…

Meg továbbra is megy a Kutyaszorítóban című előadás a Bárkán.

Nagyon szeretem játszani azt is. Radnai Márkhoz és a 011-es Alkotócsoporthoz köthető a produkció. Előkészületben van egy újabb előadás, és ha minden jól megy, akkor részt tudok majd venni benne. Teljesen más velük a munka. Fiatalokkal fiataloknak játsszunk.

Ki tudod kapcsolni az agyad valamikor?

Vannak olyan feladatok, amiken egész éjjel kattogok, vagy felébredek korábban reggel. Mostanában egyébként főzéssel tudom magam a leginkább kikapcsolni; kinézek magamnak egy receptet a Mindmegette.hu -n, elmegyek bevásárolni hozzá, megfőzöm és gyertyafényes vacsora keretében tálalom. Se színészet se színház. Szükségem van arra, hogy nekem is legyen olyan magánéletem, ami nem a színházról szól.

Fullár Fanni