Radnai Annamária: Borisz Godunov alakjában megírja Puskin, hogyan torzít a hatalom

2017. május 24. - Csikós Kornélia

Zsámbéki Gábor rendezésében látható május 27-től Puskin drámája, a Borisz Godunov. Az előadás egyik fordítóját és dramaturgját, Radnai Annamáriát kérdeztem a történet aktualitásáról, a hatalmi játszmák színműben történő bemutatásáról, Puskin korának cenzúrájáról és az orosz népnek a vezetőjéhez való ragaszkodásáról. 

Mikor készítettétek el Térey Jánossal közösen a fordítást?
2002-ben, az Örkény Színház felkérésére. Az én feladatom az volt, hogy egy értelmező, és ma is jól érthető , szó szerinti fordítást készítsek az orosz eredetiből. Eközben kifejezések és szavak között kellett döntenem, tulajdonképpen műfordítói műveleteket végeztem a szavak hangulata, tartalma, jelentése között mérlegelve. Térey János ebből az anyagból írta meg azt a nagyszerű  verses szöveget, amely most a Katonában is elhangzik, így adódott össze kettőnk munkája.

Szerinted miért aktuális ez a mű, miért ezt rendezi most Zsámbéki Gábor?
Nem kellett hosszan töprengeni, hogy miért: az utóbbi időben Zsámbéki rendezései elég erősen reflektálnak a közéletre, a közérzetre, ha ő a politika galádságaival foglalkozó, politikai manipulációkról szóló darabot rendez, nem igényel külön magyarázatot, hogy miért. A hatalmi játszmák, amelyek ebben a színdarabban zajlanak nagyon érdeklik, érdekli mindaz, ami korszerűvé teszi a darabot, hiszen felismerhető a műben a modern világ. Olyannyira, hogy a nyílt próbán, Zsámbéki párhuzamot vont a Kártyavár című sorozattal, ahol szintén a manipuláció, a taktikázás, a háttérben zajló stratégiák, és az információk visszatartása van jelen folyamatosan. Senki nem mond igazat, mindenki csak a saját érdekeit tartja szem előtt.

radnai_annamaria_8841z.jpg

Nincs egy főhős sem a Borisz Godunovban, mindenki ugyanolyan résztvevője a játéknak..
Igen, ez nagyon különös, pláne, ha belegondolunk, hogy a színdarab keletkezésének ideje a romantika közepe, amikor nagyon jó és nagyon rossz szereplők szerepelnek az összes nagy európai regényben. Ehhez képest Puskin írt egy olyan darabot, ami a modern drámafelfogásnak sokkal jobban megfelel – nincs benne egy hős, vagy egy antihős. Talán még Borisz Godunov lehetne a legmegnyerőbb alak, de Puskin megfosztja őt a hőssé válás lehetőségétől azáltal, hogy neki tulajdonít egy gyilkosságot. Nem tudunk ezért úgy ránézni, mint egy hősre, hanem csak úgy, mint egy olyan emberre, aki iparkodik átlépni a múltbeli bűnét, de ez nem sikerülhet neki soha. Szánalmat is érezhetünk iránta, de valóságos együttérzésről és azonosulásról nehéz beszélni. Godunov alakjában azt is megírja Puskin, hogyan torzít a hatalom, és azt is, hogy a cél nem szentesíti az eszközt - Godunov ugyanis hisz abban, hogy jót tesz Oroszországnak, ennek érdekében nem riad vissza egy politikai gyilkosságtól, amikor viszont hatalomra kerül, elkezd torzulni a személyisége. Félti a hatalmát, besúgóhálózatot épít ki, kivégeztet embereket a gyanú árnyéka miatt. Belebetegszik a hatalomba, de valószínűleg ez nem így lenne, ha a múltbéli bűne nem kísértené őt. Egyszerűen nem tudja befutni azt a pályát, amire a képességei őt predesztinálnák, mert az erkölcse megsérült.

A cenzúra mennyire íratta át Puskinnal a művet? Mennyire szólt bele a cár a dráma további életébe?
Oroszországban hagyományosan nagyon nagy jelentősége van az íróknak és az irodalomnak, tulajdonképpen a mai napig. 1830-ban, amikor a darab keletkezik, a kultúra még nem népeledel, nem terjed olyan széles körben, hogy igazán komoly nyugtalanságot váltson ki. De zavaró gondolat volt a cárnak és a főcenzornak, hogy ez a formabontó olvasmány udvari körökben olvasható. Saját maga a cár cenzúrázta a művet és azt javasolta Puskinnak, hogy inkább írjon ebből egy romantikus regényt, Walter Scott modorában, ami elvette volna a mű élét. Puskin, aki ki volt szolgáltatva az udvari jövedelmeknek és engedményeknek, általában igen alázatos hangvételű leveleket írt, de a Borisz Godunov esetében kivételesen, meglepő határozottsággal azt kérte levélben a főcenzortól, hogy győzze meg a cárt arról, hogy ne kelljen átírnia a művét, mert nagyon sokat dolgozott rajta és meg van győződve arról, hogy a jelenlegi formájában a legjobb. Puskin nem dolgozta át végül – bizonyos változtatásokat elfogadott -, a darab lényege, szelleme nem változott, és ennek az volt az ára, hogy nem adták ki és nem mutatták be évtizedekig.

thc_0331v.jpg

Mennyire fontos az orosz népnek a vezető? Nemzettől független jelenség a ragaszkodás?
Nem feltétlen nemzetfüggő az, hogy vezetőre vágyik a nép, mert több példa mutatja, hogy egy nemzet sokszor szívesen lemond arról, hogy a demokráciával bajlódjon, nem arra vágyik, hogy szabad legyen, lustább annál, hogy döntést hozzon és cselekedjen. Oroszországról van egy ilyen hiedelem, mely szerint különösen vágyik az atyuskára… De azért Magyarország történelmében is volt erre példa, lásd Rákosi, vagy Kádár apánk képzetét – nem zavarta a népet, hogy nincs demokrácia, mert volt papája…. Az oroszok a kezdetektől cáratyuskának hívják az uralkodót  – ő jobban tudja, meg is mondja és meg is csinálja az emberek helyett, amit kell. Szerintem nemzetektől független gyermeteg vágyakozása az emberiségnek az, hogy megszabaduljon a problémáktól és kiskorúsítsa saját magát, mert felnőttnek lenni nem kellemes. Persze ha elveszik a jogait, akkor meg háborog, esetleg lázad. Bizonyos jogokat akkor nyer el egy nemzet, ha bizonyos kötelességeket is teljesít – pontosan úgy, ahogy a felnőtt lét esetében is.

Mennyire érhető tetten ma Oroszországban a cárkultusz?
Az utolsó Romanov cárnak van egyfajta kultusza. De nem hiányzik nekik a cár, hiszen erős, nagyhatalmú vezetőjük van most is. Az erős központi hatalom iránti vágyuk és ragaszkodásuk kielégül tehát. Ennek a ragaszkodásnak sok gazdaságtörténeti és történelmi összefüggése is van, olyan tradíciók, amelyek a történelem során alakultak. Amikor a dráma játszódik, 1600-ban, mondjuk . Angliában már ipar és polgárság van, elkezdődött az újkor, ehhez képest Magyarországon még törökök vannak az országban, Oroszországban meg épp kezdődnek a zűrzavaros idők. A történelem  befolyásolja a hagyományos közgondolkodást, figyelembe kell vennünk azt a tényezőt, hogy Európának ezen a felén később volt a jobbágyfelszabadítás,  később lettünk önállóak, a demokratikus intézmények is későn alakultak ki.

thc_0441.jpg

A nép mindenképpen Boriszt akarta, vagy bárki jó lett volna vezetőnek, csak legyen?
Azoknak az embereknek, akiket Puskin a népként ábrázol a műben, lövésük sincs arról, hogy milyen ember Borisz és milyen cár lehet belőle, egyszerűen azt szeretnék, hogy valaki legyen már abban a pozícióban. Utána pedig azonnal megutálják, mert egy apával a lázadás is együtt jár… a mindenkori uralkodót a mindenkori csürhe utálja – ahogy Puskin is fogalmaz a darabban.
Puskin népábrázolása izgalmas, az a néhány jelenet, ahol a nép szerepel, nagyon fontos, mert a történelem alulnézetének megjelenítése, az ún. békaperspektíva nem tipikus a romantikában. Az is szokatlan a kor drámairodalmában, hogy megmutatja, hogyan válik cinikussá a nép – mindegy ki a cár, lehet, hogy a lusta emberek nem kedvelik őt, ám az életük önálló alakításán sem akarnak gondolkodni.

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Nánási Pál és Szilágyi Lenke

A bejegyzés trackback címe:

http://katona.blog.hu/api/trackback/id/tr3512537687

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.