Kovács Lehel alakítja Grigoríjt, az önjelöltet a Borisz Godunov című előadásban, a szerepéről és az előadás fontosságáról kérdeztem őt.

Kicsoda Grigoríj, hogyan válik egy kiugrott lelkészből önjelölt cár?

Én egy vidéki, igazán falusi gyermek vagyok, könnyen megértem ezért Grigoríj érzései közül azt, hogy az élet valahol máshol történik, nem pedig ott, ahol te élsz. Ezt gondolhatod a hírekből, a televízióból, de akár sugallhatja egy jobb autó, ami belgrádi rendszámtáblával átmegy a horgosi határátkelőn, és ez azt mutatja neked, hogy valahol máshogyan, jobban élnek az emberek. Ezt a fiút ez a gondolat mozgatja, hogy elmegy mellette az élet. Egy kolostorban él és úgy érzi, az elkövetkező 40-50 éve is ugyanúgy fog telni, mint ahogyan eddig minden napja, ezért a fő mozgatórugója az, hogy bebizonyítsa, az életnek vele is illene kezdenie valamit.

Felméri annak a súlyát, hogy ha önjelöltnek adja ki magát, az mivel jár – akár jó, akár rossz értelemben?

Abban a korban megvolt a lehetősége Grigoríjnak kiadni magát, hiszen nem ő volt az egyetlen, aki ezzel próbálkozott, illetve a hatalom természetéből adódik, hogy ha az ember egyszer elkezdi hajszolni, akkor idővel egyre feljebb és feljebb akar kapaszkodni.

Hogyan állítja az oldalára a bojárokat?

Ürüggyel – mindenkinek ürügy kell a hatalomra, hogy életben maradjon, és a bojárok becsatlakoztak a Grigoríj által vezetett zászlóshajóhoz. Ezen túlmutatóan életképesebb ötletnek találják azt, hogy támogassanak egy fiatal, energikus férfit, hiszen Grigoríj feltűnésekor tudni lehetett, hogy Borisz Godunov beteg. Arra, hogy a nép miért döntött mellette, a hiedelem lehet a magyarázat, az ő tettrekészsége és vitalitása segítette, hogy személyében a nép a következő cárt lássa.

Miért szereted ezt az előadást?

Nagyon sok dolgot szeretek benne, például a Viviennel közös, briliánsan megírt jelenetet, mert abban sok mindent fel lehet fejteni. A szándékokkal van játszanivaló, érdekes, ahogyan kibontakozik, hogy a két fél akar egymástól valamit. Csodálatos, ahogy a helyzetben kiderül, Grigoríj nem is az igazi Grigoríj, erre válaszul a nő visszakozása, végül az egész játszma iszonyú fontossá válik, vérre megy. Ilyen anyagot nem sűrűn látni színpadon, a hatalom természetéről szépen és tisztán beszél. Azt is szépen írja le, hogy egy bűn hogyan képes besározni egy embert és hogyan cipeli ezt a terhet élete végéig, még akkor is, ha csak a szájhagyomány tulajdonítja a trónörökös meggyilkolását Borisz Godunovnak. Nincs bizonyíték arra, hogy valóban ő követte el a gyilkosságot. Köznyelvhez közelebb álló színműveket gyakrabban állítanak ma színpadra, ilyen jellegű verses szöveget ritkán. A Borisz Godunov puskini mű, nem árt, ha ezzel találkozik egy fiatal fül, pláne mert a költészet ma már kevesebb hangsúlyt kap.

szöveg: Csikós Kornélia
fotó: Szilágyi Lenke