katona.blog.hu

Ascher Tamás - Keresztes Tamás páros villáminterjú

2017. december 12. - Csikós Kornélia

December 17-én mutatjuk be a nagyszínpadon Pintér Béla Ascher Tamás Háromszéken című darabját, melyben Keresztes Tamás alakítja Ascher Tamást. Páros villáminterjú!

Ascher Tamás

- Mikor találkoztál először Keresztes Tamással és mi volt az első közös munkátok?

-  A felvételijén is látnom kellett (Hegedűs D. Géza indított osztályt), de erre nem emlékszem. Annál jobban az első éves zenés vizsgájukra, ahol az osztály kórusát vezényelte, bámulatos muzikalitással. Bizarrul sovány, beesett arcú, nagyon energikus figurának láttam. Még egyetemi hallgató volt, amikor zeneszerzőnek kértem fel egy Kleist rendezésemhez, nagyszerű munkát végzett. Hogy miben dolgozott velem elsőnek színészként? Talán Ibsen Vadkacsájában Gregers, vagy Ödön von Horváth Mit csinál a kongresszusában az egyik főhős. Nem tudom már, melyik volt előbb, és nem is biztos, hogy nem egy harmadik szerep, amire most nem emlékszem.

- Szerinted miért Keresztes Tamás alakít téged az előadásban?

- Gondolom Elek Ferinek nagyobb változást kellett volna eszközölnie a saját alkatán, tehát tipológiai okokból; meg talán azért, mert jó alany vagyok ábrázolásra egy bohóc-vénájú színésznek.

- Szoktak téged utánozni? Hogy fogadod a rólad mintázott karikatúrákat?

- Sajnos egyetemi növendékeimet sosem láttam, amint kicsúfolnak, pedig nyilván. De a rendes évi szilveszteri paródiaműsorban a Katonában gyakran szerepeltetnek, meg annak idején a kaposvári büfében Koltai Robi sem kímélt. Kedvemre való, mulattat, hogy éles szemű, kaján emberek tükröt tartanak nekem.

- Jártál valaha Háromszéken?

- Sajnos soha, de most már majd mindenképpen.

 ascher_tamas_keresztes_tamas_1.jpg

Keresztes Tamás

- Mikor találkoztál először Ascher Tamással és mi volt az első közös munkátok?

- Színművészetisként Bodó Viktorral készültünk egy Oidipusz vizsgára, ami az egyetem aulájában játszódott. Ott, egyszer csak mint egy jelenés, feltűnt egy üvegajtó mögött egy borzas, eszelős tekintetű, ádáz alak, aki leste és mulatta, ahogy kínlódunk. Ő volt Ascher Tamás. Ekkor láttam őt először, azóta is emlékszem erre a képre.

Később, még főiskolás voltam, amikor felkért a Kleist írta Bosszú rendezése zeneszerzőjének. Ez volt az első közös munkánk. 

- Szerinted miért neked kell Aschert eljátszani?

- Mert alkatilag valószínűleg leginkább rám lehetett kiosztani ezt a szerepet.

- Szeretsz utánozni másokat?

- Nem jellemző rám, hogy parodizáljak, a környezetemben mindig voltak erre sokkal fogékonyabb és elszántabb emberek.

- Jártál valaha Háromszéken?

- Diákkoromban egy debreceni amatőr társulattal vittünk oda egy előadást és jártuk be a vidéket vele. Valamint egy ottani gimnáziumi testvérosztállyal csereüdültünk több ízben.

 

Kérdezett: Csikós Kornélia
Fotó: Horváth Judit

A bejegyzés trackback címe:

https://katona.blog.hu/api/trackback/id/tr2413480387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása