„Mini revans Szabó Lőrincen” - interjú Kiss Eszterrel

2012. november 30. - drumlin

Ki mozgatta a szálakat a szerelmi három szögben, melyben Szabó Lőrinc harminc évig élt? Milyen partner a színpadon egy életnagyságú báb? Mi takar ez előadás címe? Esztert Hullám és gumikötél című önálló estjéről kérdeztük.


Szabó Lőrinc kontra Mikes Klára. Mikes Klára kontra Vékesné Korzáti Erzsébet. Bözsi kontra Lőrinc. Az egyik feleség, a másik szerető. Az egyik hűvös, a másik szenvedélyes. De mindkettő szeret, és mindkettő szeretve van. Mit jelent az örökké? Mit jelent anyának, feleségnek lenni? Mit jelent a hűség? Mit a szerelem? Mit jelent kitartani valaki mellett? Női szerepek, női sorsok Szabó Lőrinc életében Kiss Eszter tolmácsolásában.
[az előadás színlapja, fotók]

Tíz évvel ezelőtt találkoztál ezzel a szerelmi háromszög történettel, miért pont most került színre?

Bodnár Erika hívta fel a figyelmem erre az izgalmas anyagra. Bár Szabó Lőrinc és felesége, illetve szeretője levelezéseiről megjelent két vaskos kötet és egy napló, Kabdebó Lóránt gondozásában, ez olyan mennyiségű szöveg, amiből még nem nagyon mert senki kiollózni. Az előadás apropóját az én magánéleti történéseim is adták, úgy éreztem, kiált magáért ez az anyag.

Bereczki Csilla rendezői keze hogyan tudta segíteni az előadás létrejöttét?

Úgy éreztem, hogy belülről nagyon nehéz józan fejjel és szemmel megítélni, mennyire fogyasztható ez az anyag. Nem könnyű műfaj, mikor egy egész estén keresztül az ember csak monológokat mond. Csillának szituációt kellett teremteni, meg kellett fejteni, hogy min keresztül vagy hogyan jöjjön létre ez a vallomás.

Mivel ő bábrendező, nem meglepő, hogy lett egy báb Lőrinc is. És amit én elsőre megrettenve hallottam - a paróka használatát, illetve a modern zenéket -,  azok is erősítenek az anyagon. Próba közben jött létre az előadás, sokféle szövegkönyv-változat létezett és még a mai napig is teszünk hozzá vagy húzunk belőle.

Kezdetben is egy egyszemélyes darabnak indult?

Az biztos volt, hogy mindkét nőt én játszom. Szabó Lőrinc el is mondja: ,, Bárcsak egyesíteni lehetne valahogy kettőtöket az életemben, akkor volnék igazán boldog!” Mindkét nőt nagyon szerette és pótolhatatlannak tartotta. A borzasztó az volt, hogy ez kettő nő volt és nem egyben összpontosult, de egyikről sem akart és nem is tudott lemondani, mert mind a két pólusra szüksége volt.  Nem lett volna rossz egy élő férfi partner, akkor viszont felmerül a kérdés, hogy miért nincs két nő az előadásban. Tehát ha van partner, akkor hárman kellett volna, hogy játsszuk,két nő és egy férfi, de pont az a lényeg, hogy Szabó Lőrinc egy nőt szeretett ebben a két nőben. Ez a három ember így élte az életet, állandóan harcoltak ellene, megpróbáltak belesimulni, lázadtak, megbékéltek, elfogadták, kompromisszumokat kötettek, szerették vagy nem szerették egymást. Harminc évig működött ez a trió.

Miért pont Hullám és gumikötél az előadás címe?

A hullám a függőleges, a nő érzelmi görbéje. Vagy lenn van nagyon mélyen, vagy pedig fönt és oda bárkit képes magához húzni.  A férfi a gumikötél, a vízszintes mozgás. Fel kell ismerni és hagyni kell, mikor el akar menni, aztán úgy is visszajön. Lőrinc gumikötél a javából, a nőknél pedig a fönt-lentet hangsúlyoztuk ki. Volt, amikor nagyon fönt voltak, és akkor meg akarták váltani a világot, sokszor viszont öngyilkosok akartak lenni.

A Szabó Lőrinc-bábu mennyire tudott partneredül szolgálni?

Nagyon sokat segít nekem ez a bábu, olyan jó néha belenézni a szemébe, mert figyel rám és én tényleg valakinek mondom a szöveget. Ezt nem gondoltam volna, sose dolgoztam még bábbal és igazából az első pillanatoktól imádtam, hogy van partnerem, tehát nagyon jó vele játszani és persze azért is, mert azt csinálja, amit én akarok… :)

Kicsit az is benne van, hogy Lőrinc a báb, amit a nők mozgatnak, pedig azt gondolnánk, hogy az életben Lőrinc mozgatta őket?

Nyilván Lőrinc mozgatta őke. A levelekben nagyon tetten érhető, hogy Lőrinc mennyire mozgatta ezt a viszonyt. Ő határozottan kért dolgokat, hogy ez legyen, vagy az legyen. Erzsi például többször írta levelében, hogy ,,Lőrinc, kérlek szépen, ne akkor találkozzunk.”  Ha sakkoztak volna, akkor Lőrinc lett volna a nyitójátékos. Az előadásban a bábbal való játék egy mini revans női részről, - ez az, ami az életben soha nem történt meg Lőrinccel.

Fullár Fanni



A bejegyzés trackback címe:

https://katona.blog.hu/api/trackback/id/tr918429684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.