Cigányok – Találkozás a rendőrökkel

2013. március 18. - drumlin

Egy közönségtalálkozó beszélgetését szerettem volna lejegyezni. A Cigányok című előadáshoz kapcsolódóan már több hasonló találkozó volt a Katonában: voltak roma fiatalok Felsőzsolcáról, roma aktivisták, most pedig a rendőrség, pontosabban a főiskola képviselteti magát. Arról beszélgetünk, milyenek vagyunk, milyen környezetben élünk, és milyen egy ilyen környezetben rendőrnek lenni.

[a Cigányok színlapja, fotók]

Megszólalók:
Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója, a darab rendezője
Grecsó Krisztián, a Cigányok előadás társszerzője
Dr. Németh Zsolt r. ezredes, kriminológiát tanít a Rendőrtiszti Főiskolán
Dr. Valcsicsák Imre, etikát tanít a Rendőrtiszti Főiskolán
Dr. Hautzinger Zoltán r. alezredes, a bevándorlási és állampolgársági tanszék vezetője
Dr. Sivadó Máté r. százados, kriminológiát tanít a Rendőrtiszti Főiskolán

Máté Gábor: Úgy kezdődött, hogy szerettem volna csinálni egy előadást arról, ami ma Magyarországon van. Súlyos problémának tartom, hogy ma Magyarországon előfordulhat az, hogy valaki lelő valakit csak azért, mert cigány. Kilő, mint az állatokat. Úgy gondoltam, tennem kell valamit. Fontos, hogy nem akartuk idealizálni a helyzetet, tehát nem arról van szó, hogy nincs semmi probléma, szépen megférnek ők is egymással, mi is velük, aztán jön egy rossz ember, aki belő az ablakon, mert ez így nem igaz. Viszont azt is végig akartuk gondolni, hogy milyen lehet rendőrnek lenni. Milyen lehet bemenni a rendőrnek egy egészen más kultúrába. Meg tudom érteni, ha ezek az emberek félnek oda bemenni, és közben joggal félnek a romák is.
 


Grecsó Krisztián:
A minap egy egész napot töltöttem egy rendőrkapitányságon, ahol interjút szerettem volna készíteni az ottani rendőrökkel. Úgy tűnt, akarnak mondani valamit, de a diktafon láttán zárkózottak maradtak. Amikor a rendőrkapitány megjött, és a diktafont eltettem, előtört belőle, mennyire el vannak keseredve amiatt, hogy lehetetlen helyzetben kell dolgozniuk, mennyire magukra vannak hagyva, hogy a különböző kulturális világok között mennyire nincsen semmiféle átjárás. Erre a helyzetre senki sem készíti fel őket. Az az abszurd helyzet van, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik, mégsem értik meg egymást. Neki kell ebben a helyzetben ott lennie, neki kell helytállnia.

Sivadó Máté: Nagyon méltányos rendőrkép született, szeretnék gratulálni a szereplőknek és a rendezőnek. Fontos, hogy a rendőrnek nem csak nálunk nehéz, mindenhol az. Természetesen jobb modern eszközökkel dolgozni, jobb fizetésért, jobb vezetői struktúrában, ahol a sztálinista módszerektől már elléptek, jobb ott beosztottnak lenni. De mindenhol nehéz a kisebbséget kezelni, Amerikában is nehezen megy be a rendőr Bronxba. Érthető, hogy fél a rendőr, mikor odamegy. Egy ilyen helyzetben, mindenki félne, aki oda menne. Nem a rendőr fél, ott mindenki fél, aki nem onnan jön, és nem ismeri a körülményeket.

Valcsicsák Imre: Nem tudtam rendőrszemmel nézni, mert a darab nem rendőrökről szól, és nem rendőröknek. A darab arról szól, hogy ki kitől fél. Tehát a darab a mi világunkról szól, olyan világról, amelyben mindenki fél mindenkitől. Ez rettenetes, nem normális viszonyrendszer. Sajnos ilyenek vagyunk.

Németh Zsolt: Kovács Lehelnek mondtam már, nekem az volt a legszebb pillanat, amikor a két rendőrrel nézik egymást – ott abban a pillanatban nagyon szépen mutatták meg a kölcsönös félelmet. Én a hallgatóknak egy dolgot szoktam mindig hangoztatni, a rendőrnek úgy kell intézkednie, hogy az emberi méltóságot sosem szabad figyelmen kívül hagynia. Tévedés az, hogy a rendőrnek harcolnia kell az utcán.

Az én kérdésem az lenne még, hogy a cigányokat is sikerült-e jól ábrázolni? Igaz-e, hogy ők ilyen sunyik, becsapják egymást?

Máté Gábor: Tartottunk közönségtalálkozót roma fiatalokkal. Megrendülten ültek. Az ő beszédükből az derült ki, hogy igaznak látják, ahogy őket ábrázoltuk. Részleteiben nem láttak mindent pontosan igaznak, de összességében igen. Volt egy olyan találkozó is, amikor aktivisták jöttek el. Döbbenetes volt, mert ők teljes mértékben kikérték maguknak az ábrázolásunkat. Ők mind tanult, egyetemet végzett roma fiatalok voltak. Megdöbbentő volt, amikor az egyik feltette a kezét, és azt mondta, hogy „Én 70 nevetést számoltam össze a második rész alatt”. Tehát ez azt jelenti, hogy az illető eleve úgy ült be, hogy elkezdte számolni. Ő semmilyen értelemben nem az előadást nézte, hanem a cigányság problémáját nézte ezen keresztül.

A második részben, annak ellenére, hogy tél van, a cigány szereplőket szinte teljesen levetkőztettük, és alábszárukat bekentük egy olyan anyaggal, ami egyébként az ausztrál bennszülöttek testfestésére emlékeztet. Tehát szándékosan van egy kitágítása ennek az egész mélyvilágnak. Olyan eszközöket használtunk, hogy nyilvánvalóvá váljon, nem a dokumentumszerű ábrázolás a cél.


 

Hautzinger Zoltán: Bennem olyan személyes érzés alakult ki, hogy imádtam a darabot mindaddig, amíg meg nem láttam a rendőrségi láthatósági mellényeket. Akkor elkomorultam, és hirtelen a valóságot képzeltem magam elé, onnantól sokáig utáltam a darabot, mindaddig, amíg különböző párbeszédek, jelenetek hatására megint magával tudott ragadni az, hogy mégis színházban vagyok és színházi közegben, egy darab lejátszásának vagyok a része.

Máté Gábor: Örülök, hogy ezt mondja, mert ez volt a szándékom. Pont az volt a célom, hogy a néző feledkezzen bele, teljesen varázsolja el az első egy óra, mert azt szerettem volna érzékeltetni, milyen lehet az, amikor egy életbe belőnek az ablakon. Ártatlan emberek haltak meg. Azt akartam érzékeltetni színházi eszközökkel, milyen lehet az a pillanat, amikor valaki elindul reggel, ad egy puszit a feleségének, fogja a táskáját, kilép a lakásából, és lelövik. Egy olyan helyzetben, amiben ez elvileg nem fordulhat elő.

Németh Zsolt: A cigány elkövetők számon tartása 1988-ig létezett. Igaz, nem árt tudni, hogy kik a cigány elkövetők, mert a módszerek tanulmányozásában bizonyos haszna van, de ha ez ilyen nagy problémát okoz a cigányságnak, hogy ezek az adatok megbélyegzésre alkalmasak, akkor inkább lemondunk erről. Ezért mondom azt, hogy a rendőr ne merje azt mondani, hogy tudja, mennyi cigány elkövető van, mert nem tudhatja. Lehet, hogy tudja, de ha a valóságot mondja, akkor nagy károkat tud okozni.

Grecsó Krisztián: Óriási különbség van a rasszista beszéd meg a rasszizmusról való beszéd között. Mi megmutatunk rasszistákat, karaktereket, akik rasszistaként viselkednek adott szituációban, de nem azonosulunk velük. Azt mondani, hogy az nekik jót tesz, ha nem beszélünk a rasszizmusról, ezzel én nem értek egyet. Kockázatosnak tartom, mert ez mindenféle kommunikációt lehetetlenné tesz. Nem a rasszizmusról szóló beszéd a hibás a rasszizmusért.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a második felvonásnak milyen a romaképe? Azt mondom: azért azt ne felejtsük el, hogy egy lövés után vagyunk! Azt szerettük volna bemutatni, hogy milyen lehetetlen kitörni a kölcsönös megbélyegzésből. Ugyan megpróbálják például amikor a Danit hallgatja ki a nyomozó. Mind a ketten megpróbálnak ebből kitörni, de mindig elbukik a dolog, mert hol az egyik, hol a másik akadályozza meg. És ezt a kudarcos kommunikációt kellett ábrázolni. Ebben az értelemben, nekem nem volt terem arra, hogy bármilyen helyzetben is megmutassam a cigányokat. Hiszen egy lövés után vagyunk. Én itt egy konkrét cigányságképpel nem tudok foglalkozni, hiszen belőttek az ablakon, nincs tovább.

Sulyok Judit
 

A bejegyzés trackback címe:

https://katona.blog.hu/api/trackback/id/tr748429654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.