Nagy Ervin: A vallásban van tabu, a színházban nincs

2013. április 17. - drumlin

Ervint a Mártírok kapcsán hitről és egyházról kérdeztük. Szóba került még a Musik, filmek és azok a lehetőségek és válaszutak, amelyek ma egy színész előtt állnak.

Nemrég elvállaltad a Magyarországi Református Egyház felkérésére A fiú című kisfilmben való részvételt, amely Jézus születésének történetét dolgozza fel. Most pedig a Mártírok című darabot próbálod, amely egy iskolás fiú vallási fanatikussá válásáról szól. Érdekes módon néhány hónapon belül kétszer is megtalált a vallás. Szerinted a vallásnak ma milyen szerepet kell betöltenie egy ember életében?

Az ember lényének legféltettebb zuga a vallás, szigorúan magánügy. Kicsit olyan, mint a bőrszín: tisztelni kell a másságát és a valamilyenségét. Én nem vagyok vallásos ember. A nagymamám nagyon vallásos volt, meg akart keresztelni, de nem hagytam magam – kisgyerek voltam és azt gondoltam, ha majd felnövök, eldöntöm. Ugyanakkor még mindig kevésnek érzem magam, hogy komolyan feltegyem magamban az Istennel kapcsolatos kérdéseket. Azt hiszem, sok magát ateistának mondó ember így van ezzel, mert ez iszonyú energia és komolyabb alászállást igényel önmagunkba. Azt gondolom, hogy a világot nem Isten teremtette, de Isten létében mindenki reménykedik, még az ateista is, akkor is, ha hihetetlenül cinikus és megrögzött materialista.

Persze sokszor csalatkoznunk kell, és amikor az emberiséggel méltánytalanságok történnek, azt mondjuk, hogy Isten elfordította az arcát. Én a nagymamám temetésén szembesültem ezzel. A gondoskodó Isten léte a nagymamám szenvedései és betegségének hiábavalósága által megkérdőjelezte önmagát. Éppen ezért, amikor előkerül a vallás, mindig megtorpanok. Nem merek végletes kijelentéseket tenni. Úgy tekintek általában a vallásra, mint egy élhető társadalom felépítéséhez szükséges jófajta útikalauzra.
A vallás egyébként a színházban ritkán van jelen, a színészet kicsit ateista szakma. Vannak közöttünk, akik vallásosak és hisznek, de egy színésznek azért alapvetően mindent és mindenkit meg kell kérdőjeleznie. Mindegyik vallásnak vannak bizonyos kitételei, amiket, ha valaki hisz, maradéktalanul elfogad, ezek pedig megkérdőjelezhetetlenné válnak saját személyiségén belül. Márpedig a színház mindent meg akar cincálni, ízekre szedni és kiforgatni önmagából. Az a dolga, hogy vitatkozzon, kérdéseket tegyen fel, újravizsgáljon, fölforgasson.  Az emberi bűn szerteágazóságát és sokszínű természetét járja körül, ezért talán állandó ellentétben van a vallással, amely megmondja, minek hogyan kell működnie. A vallásban van tabu, a színházban nincs.

A fiú című kisfilmmel kapcsolatban  nekem nagyon-nagyon tetszik, ha egy egyház él, ha kreatív.  Az egyház és a vallás két külön fogalom, általában az egyház miatt idegenkednek a vallástól az emberek, mert az egyházak a vallások intézményesült formái, ahol általában a külcsín  fontosabbnak tűnik, mint maga a hit.

Értékelem azokat az egyházakat, amelyek történelmi egyházként kapják a rendes apanázst és belekerültek ebbe a kalapba, ezzel együtt próbálnak felkelteni valamiféle érdeklődést. A reformátusok megpróbálják akkor is, ha a saját körükben egyébként hatalmas port kavart ez a kisfilm. Megpróbáltuk egy kicsit felrázni, az ájtatosságból a jelenbe tenni Jézus születésének történetét, nem a  ködös múltba révedni. Sokkal szikárabb és kopogósabb a történet, mint ahogyan általában ábrázolják. Művészileg tetszett, hogy lazán, költőien, de mégis kortárs módon akar szólni a film az emberekhez.
 
Nem kell feltétlenül hinni szerintem, de egy világi embernek is lehet csatlakozni azokhoz a törekvésekhez, amelyek valamelyik egyház keretein belül szerveződnek.

A Mártírok hogyan járja körül a vallás kérdéskörét?

A Mártírok egy fiatalemberről szól, akire ömlik mindaz, amit ma egy kamasz kap a világból az interneten keresztül. Az teljesen végzetes, hogy ő alapjaiban valami elutasítót akar, de végül átesik a ló túloldalára. Azt mutatja meg a darab, hogy ha egy fiatalembert megtámad ilyen módon a világ, ha a felnövekvő szexusát és zavaros érzelmi töltöttségét ilyen súlyos atrocitások érik, akkor mennyire könnyen és gyorsan tud egy eszme áldozatává válni. Ez lehet a vallás vagy egy politikai eszme, bármi. Ez egy jelen lévő probléma, mert lehet, hogy ez a fiú bemegy valahova és lemészárol negyven embert. A Mártírok nem a katolikus hitet támadja. Ugyan elő van citálva, de azt példázza, hogy ha nem nyitottan és objektíven, hanem csak a saját olvasatunk és vak hitünk szerint szelektálunk, annak mindig csúnya vége lesz.  Ez a darab valójában ennek a világnak az abszurditását mutatja meg.

Minden dogmává válik, ami beszűkül. A főszereplő fiú a vallásba menekül, de az a legérdekesebb, ahogyan a környezet reagál rá. Ugyanolyan dogmatikus lesz az a tanár, aki meg akarja győzni a fiút az ellenkezőjéről, ugyanolyan szűklátókörű és ugyanolyan elvetemült, mániákus és bekattant. Ez a darab társadalomkritikája: úgy kezeljük a fanatizmust, hogy ugyanolyan véres szájjal megyünk ellene.

Az általad játszott karakter hogyan viszonyul a történtekhez?

Úgy mondanám, hogy józan paraszti ésszel. Ő látja ezt az egész folyamatot. Alapjaiban egy nemtörődöm testnevelő tanár, de megmaradt a laza embersége. Talán azért, mert nem annyira mély figura, nem tartja magát olyan szofisztikáltnak, mint a többiek, nem tulajdonít önmagának akkora jelentőséget. Ezért tud nyitva maradni a szeme. A drámai vétsége, hogy ő az, aki megfordíthatná ezt a fiút, lehetne a pótapja, de nem teszi. Figyelmetlenségből, ingerültségből, fásultságból, mindegy miért, de elmegy mellette. Pedig tudna olyan szuggesztív karakter lenni, aki ad két pofont, elviszi sörözni és megbeszéli vele, hogy nem így működik a világ, kisfiam. Szeretettel és következetes szigorral szerintem az ember azért tántorítható.

A pap miért nem tud közel kerülni a fiúhoz?

Mert a működés során besározódik a klérus. A fiú azt gondolja, hogy a pap ugyanolyan álságos, mint a gépezet, amely mögötte áll, hiszen az egyház mégis csak a világ ötödik legnagyobb cége. Látja azokat az emberi hibáit a papnak, amiket elutasít. Ő egy szentebb, tisztább és érintetlenebb dologra vágyik.

Teljesen másfajta előadás a Musik, Musikk, Musique, amiben szintén játszol: olyan koncert-színház, ahol nemcsak tíz különböző nyelven énekeltek, táncoltok, hanem bűvészkedtek, akrobatikus mutatványokat, bűvésztrükköket mutattok be. Miért tartod jónak az ilyen szórakoztató előadás jelenlétét a színházban?

A Katona repertoárját én szívesen mozdítanám új irányokba. De ezt teszi Máté Gábor, az igazgatónk is, ez a produkció is pont azért jött létre. Ő az eladhatóságban is gondolkodik, hogy mink van, miből főzzünk. Nem áll tőle távol a zenés színház és egyébként sem gondolja azt, hogy a Katonában ezt művelni szentségtörés lenne. Nekem tetszik, hogy valamennyire elkanyarodunk a klasszikus Katona-repertoártól. Szerintem a Musik most a műsorunk egyik zászlóshajója, bejön rá a Katona törzsközönsége, abszolút tetszik neki az előadás, és közben mégsem az van, hogy csináltunk egy zenés haknit. Különleges az előadás zenei választéka, beleugrunk például három lengyel számba is, közben a szöveget nem írjuk ki, bízunk abban, hogy a zene, a metakommunikáció ereje nemzetközi. Olyan világot teremtünk, amely próbál nem klisészerű lenni. A mulatók világát idézi, de van benne egy kis cirkusz, nagyon egyedi mix.

Musik, Musikk, Musique - Puszta Fox


A Terápia című sorozatról és az Enyedi Ildikóval való közös munkáról nagyon pozitívan nyilatkoztál. Vannak új filmes munkáid?

Nem merek még beszélni róla.  A Magyar Nemzeti Filmalaphoz beadott pályázatokban szerepel a nevem, Mundruczó Kornéllal dolgozom két napot az új filmjén. Remélem, Enyedi Ildikó kap pénzt az új ötletére, mert a vele való munka meghatározó élményem volt.

Nem is a pénztelenség a hiba, hanem lassú a rendszer. Mindig ezt mondom, de tényleg alig forgat magyar színész. Most örülök, hogy forgatott Ötvös Andris és Keresztes Tomi (Isteni műszak, rendező: Bodzsár Márk), remélem, jó is lesz, de amennyit mi forgatunk, levelezőtagozaton vagyunk filmszínészetből. Minden évben kellene hármat-négyet forgatni, és a katonás színészek nagyon jók, lehetne válogatni. Elmegy mellettünk a filmes karrierünk, a legjobb éveink oda. Az egyetlen reménysugár az, hogy egy akkora cég, mint az HBO, gondol ránk olyan minőségi munkákkal kapcsolatban, mint a Terápia volt. Ez azért összességében így sem túl rózsás, úgyhogy remélem, forgatás miatt majd valahogy külföldre tudok szakadni, örülnék, ha elindulna egy kicsit is a nemzetközi pályafutásom.

Egyre inkább abban hiszek, hogy egyedi karrierem van, társulaton belül is, de nagyon örülök annak, hogy a színház ezt nem tiltja meg. Széles a szakmai érdeklődési köröm és nyughatatlanabb is vagyok ilyen szempontból. Engem érdekel, hogy más műfajokban mi történik, érdekel a tévé, nagyobb a kíváncsiságom. Úgy érzem, hogy a Katonában maximálisan partnerek ebben.
 
Pár hete debütált az M1-en az Életművész című tévéműsor, ahol négy rész erejéig főszereplő vagy.

Igen, most csinálom ezt az unalmasnak nem mondható sorozatot és azon kezdtem el agyalni, hogy milyen új műfajú műsorokat lehet még kitalálni. Hogyan lehet benne lenni nagyon sok dolog sűrűjében. Sok minden izgat, úgyhogy remélem, hogy a továbbiakban is lesz más munkám. Itt a Katonában biztosan leszek, mert olyan, mintha hazamennék. 

Fullár Fanni


A bejegyzés trackback címe:

https://katona.blog.hu/api/trackback/id/tr708429648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.