André Rolland: Szerves részként vannak jelen a mutatványok az előadásban

2016. május 27. - Csikós Kornélia

Június 4-én tartjuk Shakespeare Minden jó, ha vége jó című darabjának bemutatóját Zsámbéki Gábor rendezésében. Az előadásban látható artistamutatványokhoz André Rollandot hívták segítségül a készítők – levegőakrobatikáról, cirkuszról, színházról és a mutatványok veszélyességéről kérdeztem őt.

Mióta foglalkozol a levegőakrobatikával, hol tanultad meg a mutatványokat?

Az elmúlt 9-10 évben körbejártam a cirkusz majdnem minden zsánerét, ez alatt az idő alatt igen sokrétű tudásra tettem szert, ebből építkezik ez a darab. Jómagam nem rajongok a klasszikus cirkuszért – ilyen cirkuszban dolgozni gyerekkori vágyam volt, de végül sosem jutottam el oda. Nem is bánom, mert már sokkal jobban vonz a cirkusztechnika színházi használata. Cirkuszművészképzést végeztem 7 évvel ezelőtt, azelőtt tűzzsonglőrködtem. A képzés végén a vizsgadarabban, a Hobo Circus Hungaricusban szerettem bele véglegesen a színház és a cirkusz ötvözetének műfajába. Színházakban, táncegyüttesekben dolgoztam ezután, illetve van egy saját társulatom, nemrég kezdtünk el dolgozni a saját darabunkon.

rolland.jpg

Hogyan kerültél az előadásba?

Simon Balázzsal dolgoztam pár hónappal ezelőtt egy másik produkcióban, ő ajánlott Zsámbéki Gábornak, aki behívott próbaórára az SZFE-re, egy minimál tréninget tartottam nekik, majd 2-3 hét múlva felhívtak, hogy engem választottak. A próbaórát azzal kezdtem, hogy felmásztam a fiúk nyakába, így mutattam meg, hogyan kell majd nekik is egymásra felmászni. Szaltókat dobattam velük, úgy, hogy ketten fogtak egy harmadik, szaltózó fiút.
Jól tudok az emberekkel kommunikálni, illetve nem elmagyarázom a mutatványt, hanem együtt próbálom ki a tanítványokkal, ebből a testi kontaktusból adódik egyfajta bizalom, ami nélkül nem működhet a közös munka.
Gábor azt kérte, ne a szokásos dolgokkal rukkoljak elő, hanem olyan harcokat szeretne látni, amik nem a megszokott színházi harci koreográfiához hasonlítanak. Ilyen például a dobócsillagok, dobókések kihívásokkal teli mutatványa – előtte egyik fiú sem találkozott ezekkel, meg kellett tanítanom nekik, hogyan tudnak az eszközökkel biztonságosan bánni, úgy időzítve, hogy senkit ne találjon el egy csillag és még a táblába is beleálljon… Ez nem volt könnyű. Gábor pedig türelmes volt mindenkivel, nem siettetett senkit, hanem kivárta, amíg a színészek túljutnak a kezdeti nehéz fázison. Ez nagyon sokat segített nekem és a színészeknek is.

Milyen hamar tanulták meg?

Az alaptechnikát 2-3 hétig gyakoroltattam velük. Egy helyben álltak – mikor közelebb, mikor távolabb a táblától – és az volt a feladat, hogy beledobják a táblába a tőrt vagy a csillagot. Miután ezt megtanulták, pár próba alatt beállítottuk a színpadon, ki honnan dobjon.

12.jpg

Korrepetíció milyen gyakran van?

Akkor, amikor sikerül időt szereznem a szereplőktől. Fontos kiemelni, hogy ebben a produkcióban nem az a cél, hogy artisztikusan, nyújtott térddel végezzék el a mozdulatot a szereplők, hanem az, hogy épen, puhán érkezzenek a földre, s hagyom, hogy a személyiség a mozdulatokon keresztül megjelenhessen. Nem várom el, hogy egy tucatmozdulat legyen, amit pontozni lehet. Amit mindenképpen tisztáznunk kellett először, az az, hogy kinek milyen sérülése volt és melyik testrésze nem terhelhető annyira.

Milyen jellegű mutatványokat láthatunk majd?

Függönytáncot, csillag-és késdobálást, kötéltáncot, egyensúlyozást libikókán és egymást is fogják dobálni a szereplők. Vivien két méter magasan fog átsétálni egy kifeszített kötélen – nem voltam benne biztos, hogy sikerül két hónap alatt megtanulnia a trükköt, mert a tanítványaim közül eddig senkinek sem sikerült ennyi idő alatt, de ő a kivétel: rengeteget gyakorol, minden reggel edz, és fent van a kötélen. Teljes döbbenettel figyeltem a folyamatot, noha korábban járt tornára - ebből kifolyólag remek az egyensúlyérzéke és a testtudata -, mégis nagyon meglepődtem, milyen gyorsan megtanult kötélen járni.

14.jpg

Fontos, hogy kinek milyen a testtudata? Személyre szabod a mutatványokat ennek függvényében?

Arra próbálok ösztönözni mindenkit, hogy miután megmutatok egy trükköt, próbálják meg megcsinálni. Látom, hogy ki mennyire van otthon a saját testében és tudom, kinek milyen jellegű feladatot keressek. A testtudat fejlesztéséért fontos, hogy minél többféle mozdulatban kipróbálja magát mindenki, és ha most nem is veszi hasznát minden gyakorlatnak, a későbbiekben emlékezni fog rá és jól jön majd. Nem számít a tehetség – sőt, aki tehetséges, az rosszabb eset, mert elbízza magát és nem gyakorolja be az alapokat rendesen. Aki szorgalmas, de kevésbé tehetséges, könnyen leelőzi a tehetségesebb társait.

Mennyire engedsz szabad kezet a színészeknek a mutatványok megvalósításával kapcsolatban?

Levegőakrobatikával kapcsolatban nem ötletelnek, már készen kapják a mozdulatokat, amiket meg kell tanulniuk és utána csiszolják össze a szövegükkel. A fiatal színésznövendékeknek van lehetőségük ötletelni a kés-csillagdobálásnál, sok mozgást tanítottam nekik, amikből válogatnak, és már tudják használni, variálni ezeket. Nagyon jó ezt látni, hogy a tudást, amit átadtam nekik, tudatosan felhasználják.

26.jpg

Hogyan válhat a levegőakrobatika egy Shakespeare-darab részévé?

Az, hogy ki mennyi időt tölt a levegőben, a szereptől függ. A diákok vannak a legtöbbet a függönyökön, ez a katonák kiegészítő fegyvereként is felfogható. A színészeknél más funkciót tölt be a levegőakrobatika, náluk a pozíció emelkedését szimbolizálja. Kovács Lehel és Rajkai Zoltán közös függönytánc-jelenetében a tábornok kinevezi a lovassága élére parancsnoknak a grófot – mindez ez a levegőben történik. Nagyon tetszik, ahogy Gábor összeköti a darabot az én mozgásanyagommal. Szituációba kell helyezni a mutatványokat és nem csak azt érdemes figyelni, hol történnek, hanem azt is, hogyan jutunk el odáig. Tele van az egész darab ilyenekkel, az összes mutatványom segíti a történet folyamatosságát fenntartani. Más ez a látásmód, mint amihez én hozzá vagyok szokva. Ami fontos, hogy természetes mozdulatokként látjuk, ami az előadásban történik, nem pedig cirkuszi mutatványként, hiszen a szereplők így fejezik ki magukat abban a világban, ahol élnek.

Kevesebb vagy több az olyan jelenet, amiben mutatvány van?

Nem kap a néző csömört tőlük, hanem megfűszerezi, szerves részként vannak jelen a mutatványok az előadásban. Ilyen például az a jelenet – az egyik kedvencem –, amikor a három grácia (Szirtes Ági, Pálos Hanna és Rujder Vivien e.h.) egy libikókán egyensúlyoznak, miközben a katonák vonulását figyelik. Egyszerre és külön-külön kell mozogniuk úgy, hogy végig odafigyelnek egymásra és közben erősítsék a mondanivalójukat.

21.jpg

Mi van, ha „elromlik” egy mutatvány az előadás közben? Van terv a jelenet folytatására?

Konkrét tervre nincs szükség, a legtöbb mutatványt nagyon begyakorolták a színészek és szinte nem lehet rontani. A csillagok dobálásánal fordulhat elő hiba, erre van ötlet, hogyan lendüljön tovább az előadás, de ezen kívül nem csinálunk olyan nehéz dolgokat, amikből komoly rontások születhetnének.

Milyen nehézségek adódtak a próbák alatt?

Eleinte nekem volt nehéz, mert nem kezdhettem a próbákat az első leckéktől kezdve – ha az alapoktól tanítanám a levegőakrobatikát, nem lettünk volna kész a bemutatóra. Kovács Lehel és Rajkai Zoli mutatványa például olyan, amit fél év után tanítok meg a növendékeimnek. Van olyan mutatvány, ami fáj és nincs mese: ha ez a feladat, akkor meg kell csinálni. A színészekben megvan az az alázat, hogy elviselik a fájdalmat, és nem kell őket szoktatni kis lépésenként, egyszerűbb, kevésbé fájdalmas trükkökkel. Le a kalappal előttük!

szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Szilágyi Lenke

A bejegyzés trackback címe:

https://katona.blog.hu/api/trackback/id/tr898749138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.