Jelmeztitkok címmel Földi Andrea évek óta tart gyerekeknek jelmeztervező workshopot és nyári tábort a Katonában. A pályakezdésről, itthoni és külföldi munkáiról és a gyerekfoglalkozások sikeréről kérdeztem a jelmeztervezőt.
Hogyan lettél jelmeztervező? Mikor kezdtél színházban dolgozni?
Valamikor a ’90-es évek végén kerültem a Katonába. Szakács Györgyi mellett kezdtem, 18-19 éves koromban. Akkoriban nagyon sok időt töltöttünk együtt Végvári Tamás lányaival és egyikük említette, hogy Szakács Györgyi mellett szoktak lenni tanítványok, így elszegődtem mellé tanulni. Az első önként vállalt feladatom az volt, hogy szereztem 50 méter tüllt – amit nem lehetett kapni akkoriban szinte sehol – a kölcsönzőből ingyen kunyeráltam 50 méternyit, majd amikor elvittem Györgyinek, nagyon csodálkozott, hogy ezt a lehetetlennek tűnő feladatot ilyen hamar sikerült megoldanom. Két évig mellette dolgoztam, Kaposvárra és még sokfelé magával vitt. Később Párizsba mentem, amikor Elek Dóra barátnőm elkezdett kint tanulni – ő ma a Baltazár Színházat vezeti –, ahol az első jelmeztervemet is készítettem, Dóra osztályával a Leonce és Léna című előadáshoz. Érdekes volt látni, hogy az ott tanuló, sokféle náció hogyan oldja meg ugyanazt a tervezői feladatot.
Amikor Kaposvárról Jordán Tamásék feljöttek Budapestre és elkezdték a Merlint szervezni, velük tartottam. Halász Péter, Lukáts Andor, Réz Pál, Göncz Árpád is megfordult ott akkoriban, orosz, angol rendezőkkel dolgozhattam, nagyon pezsgő életbe csöppentem. A Színművészetin Gothár Péterrel Szomory Dezső Hermelin című darabja volt az első önálló itthoni munkám, majd Bal József kecskeméti színházában már állandó tervező voltam, a Katonában pedig Zsámbéki Gáborral dolgoztam először, a Tartuffe rendezésében terveztem. Bagossy László rendezése, a Top Dogs pedig már 14 éve műsoron van, végre lehetőség adódott arra is, hogy felújítsuk a színészek „jelmezeit”, mert igencsak kimentek a divatból a darab topmenedzserei.
Jelmez- vagy díszlettervező vagy?
Jelmeztervező, díszletet csak Párizsban próbáltam tervezni. Ha újrakezdhetném, biztosan művészettörténész vagy viselettörténettel foglalkozó szakember lennék. Engem a régi ruhák érdekelnek inkább, az a sok szépség és szakmai tudás, ami már nincs, vagy csak elvétve van jelen a mai öltözködésünkben. A gazdasági körülmények miatt mára nagyon megváltozott egy színházi jelmeztervező munkája, sokat járunk turkálóba, outletekbe, nagykereskedésekbe, keressük az olcsó megoldásokat. Ez is nagy kreativitást igényel, de eltolódtak a prioritások. Ma sok esetben akkor számítok eredményesnek, ha olcsón dolgozom. Épp a napokban sikerült egy nagykerben 310 Ft-os méteráron vennem egy vég hurkolt pamut anyagot és ezért nyugodt lelkiismerettel festettettem már az általam kívánt színre - aminek a méterára viszont már 1000 Ft felett van. Kelmefestésre, kesztyűkészítésre, cipészre, kalaposra egyre kevesebbet költhetek. Pedig szeretek ezekhez – a többségében már idős – mesteremberekhez járni.
Min dolgozol most?
Sokat foglalkozom gyerekekkel – most épp A dzsungel könyvét kezdem tervezni Zalaegerszegen és ebbe már gyerekeket is bevonok. Részt veszek az európai Mus-e alapítvány munkájában, amelynek keretében hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak órákat művészek. A gondolat Yehudi Menuhintól származik, és művészettel nevelés a program célja. Mindkét osztályomat bevontam A dzsungel könyve tervezésébe. Izgalmas egy mesedarab kapcsán vizuálisan is meginterjúvolni a gyerekeket. Rengeteg jó ötletet kapok tőlük.
A jelmeztervező tábor ötlete mikor fogalmazódott meg?
Egyszerűen csak gyerekek között szerettem volna lenni. Végiggondoltam, mitől lettem volna én nagyon boldog kisiskolás koromban, és mivel a jelmezek világa eleve egy érdekes terület, abból építkeztem. Ez azonban egy kicsit csalóka, mert nekem a jelmez szó mást jelent, mint amit általában a köznyelvben. Engem egy-egy ruha egész kulturális háttere, a rajta lévő technikák és persze az ember érdekel, aki viseli. Például van egy feladat a táborban, amikor a gyerekek báli ruhát terveznek. Kevés kislány van, akit ne érdekelne ez a téma, de mi a 19. század közepének viseletével foglalkozunk, megnézzük, hogyan is épült fel ekkor egy öltözet: fűző, abroncsos alsószoknya, hosszú szárú bugyi, kellékek. Közben pedig Sissi hercegnő az emberünk, akinek az életét összekötjük ezekkel a ruhákkal. Nekem ezt fedi le a jelmeztervezés titkai kifejezés, ami a tábor neve. És azt hiszem, sikerül őket boldoggá tennem – már vannak visszajáró gyerekek is, nekik idén egy konkrét korszakot választottam: a rokokót. Érintjük majd a Nagy Francia Enciklopédia kézműves fejezeteit, Marie Antoinette ruhatárát, hogy hányszor öltözött át naponta és hogyan választott a saját ruhatárából reggelente, de azon is elgondolkodunk majd, miként lehetett egy rokokó ruhában elmenni a mosdóba, főleg ha a nyilvános helyeken, pl. színházban még nem mindig volt wc. Ez a tematika már nagyobb gyerekeknek szól, és persze bekapcsolódhatnak azok is, akik még nem jártak nálam.
Mi alapján választasz témát a havi workshop alkalmaira?
Mivel a nyári táborozó gyerekek többsége nagyon ügyes, érdeklődő, és kialakult már köztünk érzelmi kapcsolat is, arra gondoltam, mi lenne, ha év közben is folytatnánk. Így születtek meg ezek a havi egyszeri foglakozások. 1,5 órás feladatokat találok ki – amit egy rövidke bevezetővel kezdünk. Történelmi, művészettörténeti csemegék ezek, amik különböző nemzetek kultúráját mutatják be: pl a burmai királyi ünnepi viseletéről és magas rangú hivatalnokok ruháiról készült akvarellsorozat még ma is megvan. A londoni Victoria&Albert Múzeumban őrzik. Ez a dokumentáció és régi fotók segítenek jobban elképzelni, hogyan nézhetett ki régen Ázsiában egy király, aki magán viselte egy buddhista pagoda stílusjegyeit és ezzel együtt a buddhizmusét. De innen már ez kezd felnőtt téma lenni, szóval nagyon mélyen nem megyünk bele. Ez a foglakozás május elején volt, és kedvemre való tipikus ázsiai giccses alkotások születtek, egy-két gyerek nagyon ráérzett a lényegre. Sokszor jelzik vissza a szülők, hogy a gyerekekben a foglakozás témái tovább dolgoznak, keresgélnek még a neten vagy beszélgetni szeretnének róla, esetleg kérnek ilyen témájú könyvet. Így én is boldog vagyok, mert valami ilyesmi a célom, hogy felkeltsem az érdeklődésüket. Ha az a minimális információ életre kel bennük, amit a foglalkozások elején a témáról kapnak, az engem boldoggá tesz!
Felnőttekkel nem foglalkozol?
Van érdeklődés, ez kétségtelen. Gondolkodom már a keretein. Most tavasszal elkezdtünk együtt gondolkodni a Goldberger Textilipari Gyűjteménnyel valamiféle együttműködésen, azon, hogyan tudnánk ezeket a foglakozásokat felnőttek számára is érdekessé, hasznossá tenni, úgy, hogy a múzeum profiljába – ami meglehetősen széles – is beleférjen. Szóval ez hamarosan kialakul…
szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Földi Andrea, Lehotka Judit Zolka
