katona.blog.hu

Godot-ra várunk

2014. március 25. - Csikós Kornélia

Samuel Beckett Godot-ra várva című művének nyílt próbáján megtudhatta a közönség, milyen egy megállás nélküli próba, hogyan kell egyszerre egyensúlyozni és beszélni egy imbolygó színpadon és azt, hogy miért két rendezője van az előadásnak. Zsámbéki és Ascher közös bemutatója április 26-tól látható a Katonában.

Zsámbéki Gábor a nyílt próba elején Samuel Beckett művéről beszélt: 1952-ben jelent meg, az első előadás pedig 1953-ban volt látható. Elmondta, hogy még sosem rendezte meg a Godot-ra várva című művet, ellentétben Ascher Tamással, a másik rendező ugyanis már egyszer színpadra állította Kaposváron, egy emlékezetes előadás formájában. Zsámbéki elmondta, hogy a közeljövőben kórházba megy, ezért Ascher segítségét kérte a próbafolyamat második feléhez, amikor a színdarab "finomhangolására" lesz szükség.

A rendezői instrukciók szerint elkezdődött a próba: a színpad hátsó és két oldalsó fele fekete, két oldalt nyitott, mint egy folyosó, mely az átjárást biztosítja Pozzonak (Kulka János) és Luckynak (Keresztes Tamás). Estragon (Elek Ferenc) és Vladimir (Kocsis Gergely) a színpad közepén elhelyezkedő körlapon ülnek, néha fel-alá járnak és beszélgetnek. A lapon és a mögötte látható fán kívül semmi sem rögzített - látható párhuzamot vonva így a történettel, mely szerint semmi sem biztos, csak az, hogy várakoznak: Godot érkezni fog, hiszen megígérte!

A közel hatvan perc alatt az első felvonást láthattuk, egészen addig a jelenetig, mely az ötödik szereplő érkezéséig történik. Varga Zétény, akit az Illaberekből ismerhet a közönség, a kisfiút játssza az előadásban, aki hírt hoz Godot-ról: érkezni fog.

 

Az előadás lassú folyamú, Kocsis Gergely és Elek Ferenc játéka egy hosszú, kétkedő állapotot mutat be, melyben a belső bizonytalanságok kivetítése a billenéseken át is kifejeződik. A két színész beszélgetéseiből remekül érződik a feszültség: a várakozás hosszúságát egyre nehezebben viselik, türelmetlenséget érzékeltetnek a nézőkkel. Pozzo és Lucky érkezése felkavarja az állóvizet: Kulka János harsány belépése elvonja a figyelmet a beszélgetőkről, a férfi a kötélre/pórázra kötött Keresztes Tamást ostorral hajtja maga előtt. Az addig biztosan haladó páros belekerül a bizonytalan, kihalt, senki földjére emlékeztető kopár tájba, ahol az idő ezen a körlapnyi területen relatívvá válik: a vánszorgó, kérdezéssel és gondolkodással töltött percek már nem perceknek tűnnek.

A megszakítás nélküli részlet után Zsámbéki leállította a próbát, majd az utolsó fél órában felgyorsult a folyamat, másfajta dinamikát kapott: a rendező meg-megszakította, instruálta a színészeket, akik az először elmondott párbeszédeket dallamossá, zeneműszerűvé változtatták. A nézőtéren is felpezsdült a figyelem, a Keresztes Tamás által mondott gondolkodó-beszéd többszörös megszakítása és folytatása egyre komikusabbá vált, s mire a rekedt hangon elmondott, filozófiai magasságokban repkedő eszmefuttatásnak a végére ért, a próba ideje is lejárt.

Zsámbéki megköszönte a nézőknek a figyelmet és egy utolsó feladatot bízva Keresztesre, megkérte a színészt, hogy a hosszú, bonyolult, a próbán kétszer elmondott beszédet kezdje el elölről és addig ne hagyja abba, amíg ki nem ürül a nézőtér. A beszéd harmadszor is elkezdődött és a kiáramló nézősereg tapsolva hagyta el a színházat.

Csikós Kornélia

A bejegyzés trackback címe:

https://katona.blog.hu/api/trackback/id/tr638429560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása