Az eredetileg sokkal hosszabb címet viselő (Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, a charentoni elmegyógyintézet színjátszó csoportjának előadásában, De Sade úr irányítása alatt) Peter Weiss-darab, az október 16-án bemutatásra kerülő M/S - azaz Marat/Sade - nyílt próbájának híre rövid idő alatt megtöltötte a Kamra nézőterét. Dömötör András rendező már a terembe lépése pillanatában megszólította a közönséget; nemcsak a darab keletkezésének körülményeiről, egyedi sajátosságairól, különös hangulatáról számolt be, hanem, szinte bevonva minket a folyamatba, a próbák menetéről is.
Mikor a színészek is beléptek és megkezdték az első jelenet próbáját, a „színház a színházban” jelenség olyan jól sikerült, hogy néha kétségeim támadtak a rendező kiléte felől. A próba során a készítők nemcsak a közönség kérdéseit, de véleményeit is figyelembe vették. A nyitójelenet bemutatása után Dömötör András arra volt kíváncsi, hogyan reflektálnak a nézők saját szavaikkal a charentoni elmegyógyintézet „lakóinak” viselkedésére, aztán ennek az első reakciónak a miértje érdekelte. A vélemények figyelembe vételénél még a francia nyelvtani hibák kiigazítása is helyet kapott - annyira legalábbis biztosan, hogy a kedves válaszadó hölgy jó pár színészt elbizonytalanított a későbbiekben a nevek kimondásánál.
Fotó: Székely Péter
Ezután több jelenetben is megfigyelhettük a színészi játék különböző árnyalatait: láthattuk például, hogy egy elsőként közönyösen odavetett mondat hogyan alakul át szomorú hangvételűvé Takátsy Péter előadásában, vagy hogy Kovács Lehel vakarózásából hogyan lesz hanghatásokkal kísért látványelem, és a zenés, mozgással kísért részek alakulását is nyomon követhettük. Miután a szereplők távoztak a színpadról, Dömötör András megjegyezte, hogy a színészek kicsit szemérmesek voltak a közönség jelenléte miatt. Ennek mi laikus szemmel épp az ellenkezőjét tapasztaltuk.

A nyílt próba nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen még többet is kaptunk, mint amit vártunk; nemcsak jelenetek aprólékos kidolgozását láthattuk, de az azok által közvetített üzenet, a rendező és a színészek kreativitása és humora is eljutott hozzánk.
Alig várjuk az előadást!
Tréfás Luca
Tréfás Luca