Ujlaki Dénes 1945. január 20-án született, a híresen rossz gyerekből felnőttkorára híresen jó színész lett. 1956 után, 14 évesen börtönbe került, majd szabadulása után a színészi pályát választotta. 1969-ben végezte el a Nemzeti Színház Stúdióját. A vidéki és budapesti színházak életét jól ismeri, a Katona József Színháznak alapító tagja. Az emlékeiről és színészi élményeiről faggattam a ma 70 éves színészt.
Mikor jutott eszedbe, hogy színész legyél?
Alapvetően nekem nem jutott eszembe, hogy színész legyek. Én mindig úgy gondoltam, hogy a színészet az egy szabad pálya és nagyon sok múlhat a szerencsén vagy az adott helyzeten, hogy hogyan alakul. Az előéletemből fakad, hogy rettenetes hendikepet kellett behoznom, és nem tudtam mihez kezdeni. A börtönben rengeteget olvastam, megszerettem az irodalmat, főképp szépirodalmat olvastam. Verseket kevésbé, ebből is adódik, hogy a mai napig nem tudok jól verset mondani. Meggyőződésem, hogy a vers az egyik legnehezebb műfaj, mert tisztában kell lenni a költővel, a korával, azzal, hogy a költő mit akart a verssel, magaddal, hogy te mit akarsz a költőtől, hogy te mit akarsz a verstől. Szóval ez nagyon nehéz műfaj. Így aztán én csak annyit tanultam meg, amennyi a felvételire kellett.