Rainer Werner Fassbinder Petra von Kant című művét Székely Kriszta állítja színpadra, mint a diplomarendezését. A rendezőt a műről, a XXI. századi női szerepekről és az azzal kapcsolatos nehézségekről kérdeztem.
A Petra von Kant a diplomarendezésed – miért fontos neked ez az előadás, miért rendezed meg?
Engem ebben az előadásban a mai női szerepek és ezeknek a problémái érdekelnek. A darab a hetvenes években íródott, amit mai problémákon át aktualizálunk – hogyan lehet sikeres nőként a munkán kívül az élet minden más területén szintén megfelelni? Ez a darab egy nő nehézségeit és örömeit követi. A legtöbb dráma a férfiak problémái körül forog, engem pedig az izgat, hogy egy nő életét, problémáit járjam körül. Talán tudok olyat mondani, amit egy férfi nem él át, akkor sem, ha látja maga körül, vagy toleráns a környezetében történő dolgokkal kapcsolatban, de nem a saját bőrén tapasztalja ezeknek a nehézségeknek az örvényét.
Milyen jellegű problémákat akarsz bemutatni?
Munkával, magánélettel és a minket körülvevő kulturális nehézségekkel kapcsolatos problémákat. Abramovic szerint a nők azért nem annyira sikeresek, mert túl sok mindent akarnak egyszerre: sikert, pénzt, munkát, szerelmet. Viszont egy férfinak megvan arra a lehetősége, hogy a munkájának szentelje az életét. A nők tényleg rengeteg dolgot akarnak, Petra története is erről szól – ő egy self-made woman, aki nem szűnik meg érzelmi lénynek sem lenni, lavíroznia kell a klasszikus női szerepek sokaságában.
Mikor és hogy találkoztál ezzel a művel először?
Amikor először láttam a filmet, tíz éves voltam és túl korai élmény volt, mert nagyon lassú tempójúnak találtam, de lenyűgöztek a gyönyörű képek, díszletek és jelmezek. Később, az egyetemen, egy filmkurzuson láttam újra és akkor már meghatározó élményt nyújtott. Most pedig Máté Gáborral közösen gondolkodva döntöttünk úgy, hogy jó pillanat lenne megrendezni – mind a saját életemben, mind a színház életében.
Petra milyen ember?
Sokféle, ahogyan a legtöbb ember is sok helyzetben sokféle. Izgalmas, mert megvan benne ez a sikeres, gazdag, kreatív, saját magáért felelő ember, majd látjuk őt gyermeki kiszolgáltatottságban, egyfajta identitáskeresésben. Látjuk őt egy idegösszeroppanáson átmenni, majd egy nyugvópontra megérkezni. Összetett, váratlan dolgokra képes ember.
Az ember rossz, mindent kibír és mindenki pótolható számára: miért ezt a mondatot emelted ki?
Számomra ez a legösszetettebb tartalommal bíró mondata a történetnek, illetve szerintem ez igaz is. Petra mondja ezt az első férje halála kapcsán. A házasságuk szép volt, de a férfi túlságosan szeretett élni és ebbe halt bele. Rám azért volt nagy hatással, mert mindenki – egy bizonyos kor után – a csalódások megélése, újrakezdések, új szerelmek, régi érzelmek elfeledése, barátok elvesztése után látja, hogy mi mindenből képes talpra állni. Ennek a nőnek is ez a története: a jég hátán is megél, mindig levonja a tanulságot és képes újrakezdeni mindent. Fájdalmas és igaz körforgás ez, amit Petra története nagyon jól leír.
Petra és Karin két egészen különböző nő: miben áll ez a különbözőség és hogyan szerethetnek egymásba?
Petra idősebb, 40 éves, Karin pedig 26. Petra két házasságon van túl, Karin pedig egy fiatal, tapasztalatlan lány, akivel nem történt még semmi izgalmas az életben, de nagyon szeretné, hogy végre történjen. Vonzza őt, hogy Petra sikeres, elbűvölő és az, hogy van egy erős identitása. Petrának az tetszik Karinban, hogy bármit lehet belőle csinálni: van mellette egy lelkes szempár, aki mindenével vonzódik és ez a rajongás nem választható el a szexualitástól sem. Petrának Karin olyan, mint egy vászon: bármit ráfesthet. A történetben alapvetően jellemző a szkander felállás, az erőviszonyok folytonos ide-oda billenése, végül felborulása.
Milyen korba helyezed a történetet?
A mába, noha nagy csábítás volt, hogy az eredeti, hetvenes években hagyjam, de úgy érzem, távolítaná tőlünk a történetet. Mindamellett Fassbinder azzal robbantott, hogy egy nő nőbe lesz szerelmes és kevesebbet foglalkozott a nők identitásával. A hetvenes években arról beszélni, hogy két nő szerelmes, az olyan pofátlanságnak számított, ami világhírűvé tette a történetet. A társadalomnak a mai napig vannak adósságai a melegekkel szemben – de önmagában a téma nem tabu, így nem robban akkorát, ha csak ezt helyezzük a középpontba.
Nem szerepel férfi az előadásban: nem félsz attól, hogy a nőkről szóló, női szereplőkkel bemutatott problémákat egyoldalúnak tartják majd a nézők? Sehol nem kap helyet egy férfi szemszög?
Először megijedtem ettől a felállástól, olyannyira, hogy nyáron írtam is egy férfi szereplőt a történetbe, de kihúztam, mert ráébredtem, hogy nem szabad megijedni. A nőknek van egy közös létezésük – anya-lánya, nagymama-unoka, barátnők…stb. A közelmúltig tartó elnyomottságából adódóan kialakult egyfajta összetartás. Ez a darab ilyen szempontból túlzás, mert tipikus női toposzokat, szerepeket mutat be mikroszkóp alá helyezve. Nem kell ettől megijedni, hanem bátran kell a művel dolgozni, mert pont erről a láttatásról és megismertetésről kell, hogy szóljon majd az előadás: nők, akik elesnek, sírnak, szerelmesek lesznek. És néha könnyebb vagy nehezebb nekik a világban.
Csikós Kornélia
Fotó: Horváth Judit
