Jövő héten tartjuk a ki- és elvándorlásról szóló Illaberek bemutatóját. Rajkai Zoltánt a készülő előadásról és az egyik figurájáról kérdeztük.

Ehhez az előadáshoz nincs előre megírt szerep, hanem te találod ki a karakteredet a próbák során. Hogyan boldogulsz?

Nagyon szeretem ezt a módszert, mert ha az ember a saját szövegét mondja, nyilvánvalóan sokkal mélyebbről indít, mint egy konkrétan megírt színdarabnál. Az utóbbi esetben a színész készen kap egy drámát, és elkezdi onnan visszafejteni a tartalmát, a mélységét, elemezni a mondatokat, dialógusokat. Viszont ha az ember a saját szövegét mondja, akkor eleve a saját tapasztalataiból, értelmezéséből fogalmaz. Az elemzés ugye itt kimarad, cserébe azonban sokkal többet tud már egyből arról, amit csinál. Hozzám ez nagyon közel áll, mert sokkal több kreativitást és gondolkodást igényel a színésztől.

Kiindulási alapnak azért rengeteg forrást összegyűjtöttetek a témában.

Mint minden színdarabnál. Én legalábbis az a fajta színész vagyok, aki igyekszik nagyon alaposan és szerteágazóan körüljárni azt a témát és azt a karaktert, amivel az adott darab foglalkozik. Tehát utánaolvasok, nagyon sok filmet, videót nézek a témával kapcsolatban, illetve nyitva tartom a szemem az utcán és ott is próbálok ellesni dolgokat.

Itt is hasonló a helyzet. Rengeteg blogbejegyzést olvastunk, könyveket, propagandaanyagokat, rendeleteket a kivándorlásról és mindenféle mást is. Ezek a tapasztalatok persze nem feltétlenül konkrétan, egy az egyben jelennek meg a színpadon, hanem segítenek az asszociációban, eszközei a kreativitásnak.

A te szerepedhez honnan tudsz meríteni? Végül is egy homoszexuális nőgyógyász nevezhető elég speciális figurának...

Igen, ez egy elég "speciális"eset, hiszen nincsenek saját tapasztalataim sem a nőgyógyászat, sem a homoszexualitás területén. Dehát ez az izgalmas a mi szakmánkban: különféle embereket hitelesen ábrázolni.. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy mi az a gondolat, amit ki szeretnénk fejezni a színdarabban.  Számomra a kérdés az, hogy ma Magyarországon mit jelent homoszexuálisnak lenni és ez jelenthet-e okot a kivándorlásra. Tehát nem a homoszexualitás bugyrait, privát szféráját mutatjuk meg, hanem a kivándorlással kapcsolatos összefüggéseit, ezért ne gondoljanak itt a nézők valamiféle provokáló, megbotránkoztató dologra. Csak hús-vér polgártársainkra, akiknek a sorsa ugyanúgy elgondolkodtató, mint a szomszédainké.

A figurám szempontjából halmozott a probléma, mert nem elég, hogy homoszexuális, még orvos is, és tudjuk, hogy az orvosok  tömeges külföldre távozása valós probléma ma itthon. Nagy kihívás számomra annak az életérzésnek és hangulatnak, emberi szorongásnak a megjelenítése, ami egyrészt egy homoszexuális ember lelkivilágát, másrészt egy orvosét l jellemzi. Átélhetővé tenni egy embertársunk sorsát. Hogyan jut el addig, amikor egyszer csak eldönti: itt a vége és nincs tovább? Hogyan érthetjük meg, hogy miért akar elmenni ma Magyarországról?

Mit gondolsz a díszletről? Ha jól tudom, egy halom furcsa bőrönd lesz a színpadon, ami különböző berendezési tárgyakká nyitható szét.

Brook óta tudjuk, hogy az üres térben is lehet bármit ábrázolni, és igazából minél inkább sikerül elvonatkoztatni és  a realizmus talajáról ellépni valamiféle elemelt ábrázolás felé, annál több értékkel bírhat egy előadás.

Tulajdonképpen mi magunk is keressük azokat a megoldásokat magában a színjátszásban is, a díszletekben is, a színpadi gondolkodásban is, amelyek valahol a realizmusban gyökereznek, de a valóság tömörítése és sűrítése által emblematikus szimbolizmussá válnak, miáltal mindenki ráismer valamire, vagy valakire. Ezt a művészi megközelítést nagyon szeretjük itt a Katonában.

szöveg: Hajnal Márton
fotó: Trokán Nóra