Joël Pommerat jelenleg Franciaországban is nagy sikerrel futó darabja megtévesztő és figyelemfelkeltő címével ellentétben nem politikai témát dolgoz fel, hanem az emberi kapcsolatokról szól. Mindezt már Máté Gábor osztotta meg velünk, miként azt is, hogy az előadásban szereplő színészek nem egy összefüggő történetetet, hanem hosszabb-rövidebb szituációkat játszanak el. Ezekből láttunk néhány jelenetet.

Ha valaki, hát ő született színésznő. Ha kell, vehemensen, ha kell finoman, de mindent belead a szerepeibe. Így aztán nincs olyan alakítása, amely ne lenne emlékezetes, de még a divatfotókon is átjön komplex, izgalmas személyisége.

Magyar Éva közel tíz éve él és dolgozik Londonban. A Sufniban májusban hat alkalommal látható Marlene című előadásról, az Angliában eltöltött évekről, az újrakezdés nehézségeiről és Marlene Dietrich elfeledett jelentőségéről kérdeztem a színésznőt.

Miért Marlene Dietrichet választottad ahhoz, hogy a saját életedet bemutasd?

Egyrészt azért választottam őt, mert keveset tudunk arról, hogy mennyire humanitárius ember volt – a háború alatt is tiltakozott a fasizmus ellen, voltaképpen a saját hazája ellen, és ezt annak érdekében tette, hogy az igazságot szolgálja. Úgy gondoltam, megérdemli, hogy valaki beszéljen erről. Másrészt úgy érzem, hogy Marlene Dietrich és köztem nagyon sok hasonlóság van – ő is elhagyta a hazáját ahhoz, hogy ki tudjon teljesedni, emellett az ő karrierjében is volt  mélypont a háború után, amikor egy bizonyos korba ért, és többé már nem volt alkalmas arra a szerepre, amibe beskatulyázták. Ötvenhárom éves volt – ugyanannyi, mint most én –, amikor elkezdett a dalaival utazni és fellépni. Mondhatjuk, hogy ez az előadás egy második újjászületése Dietrichnek.

Éppen tíz évvel ezelőtt léptem fel utoljára Magyarországon. Az azóta eltelt tíz izgalmas, fájdalmas és gyönyörűséges év egy olyan időszak volt az életemben, ami teljes egészében elválik minden korábbitól.

Magam is meglepődtem, amikor 2004-ben kimondtam: elmegyünk! Ez a döntés arra vonatkozott, hogy a kislányom és én feladjuk az itthoni, számomra egyre értelmetlenebbnek tűnő kapálózást és Angliában próbálunk meg letelepedni, hogy új életet kezdhessünk.

A világirodalom egyik legsokrétűbb és legelgondolkodtatóbb műve, a Godot-ra várva kel új életre a Katonában. Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor és a négy színész: Kocsis Gergely, Elek Ferenc, Kulka János és Keresztes Tamás összehangolt munkájának eredményét április 26-án mutatják be. A próbákról és Estragon szerepéről Elek Ferencet faggattam.

Számodra kit vagy mit jelent Godot?

A reményt jelenti. Megfoghatatlan valaki, akire muszáj várni – a túlélésért. Remény az életre, a jobb életre, a megváltásra, megszabadulásra, felmentésre.

Szárnyra kaptak olyan hírek, melyek szerint a M/S bemutatója valójában nem a rendező betegsége miatt csúszik őszre, hanem egyéb okok állnak a háttérben. Mi az igazság?

Igen, engem is kérdeztek néhányan gyanakvóan….”nem készültetek el a szöveggel, mi?” …meg „biztos valami más van emögött….”, pedig az előadást rendező Dömötör András tényleg beteg. Komoly gyógyszereket kell szednie, és ágyban tartózkodnia. Reméljük, minél hamarabb meggyógyul és a jövő szezon elején be tudjuk mutatni a Marat-t. Térey János újrafordította a verseket és helyenként a párbeszédekbe is belefordított. Kákonyi Árpád és Matkó Tamás új zenét írt, és jelentős változás még, hogy a szerepösszevonások révén egy jóval kisebb személyzetű előadás születik majd, mint általában a Marat/Sade-előadásoknál. Éppen Dömötör speciális változata miatt nem is gondolhattunk arra, hogy valaki más vegye át a rendezést.

Pacsi, szemforgatás, siker vagy hiszti? Még több gifet találtok itt: www.gifszinhaz.hu

Samuel Beckett Godot-ra várva című művének nyílt próbáján megtudhatta a közönség, milyen egy megállás nélküli próba, hogyan kell egyszerre egyensúlyozni és beszélni egy imbolygó színpadon és azt, hogy miért két rendezője van az előadásnak. Zsámbéki és Ascher közös bemutatója április 26-tól látható a Katonában.

Zsámbéki Gábor a nyílt próba elején Samuel Beckett művéről beszélt: 1952-ben jelent meg, az első előadás pedig 1953-ban volt látható. Elmondta, hogy még sosem rendezte meg a Godot-ra várva című művet, ellentétben Ascher Tamással, a másik rendező ugyanis már egyszer színpadra állította Kaposváron, egy emlékezetes előadás formájában. Zsámbéki elmondta, hogy a közeljövőben kórházba megy, ezért Ascher segítségét kérte a próbafolyamat második feléhez, amikor a színdarab "finomhangolására" lesz szükség.

Méltatlan körülmények között leváltott igazgató, magyaros motívumok, tiszteletlen gyerekek és diszfunkcionális tanárok - diákok szemszögéből láthatjuk, szerintük hogyan néz ki ma a közoktatás. A Rendszerhiba című előadás a Katona Ifjúsági Programjának új előadása - nem csak diákok számára érdekes.

„Azt tudod, hogy mi szeretnél lenni? Hogy mit és hol szeretnél tanulni? Szakképzés vagy felsőoktatás? BTK vagy TTK? Itthon vagy külföldön?”