Dargay Marcell komponálta és válogatta a Faust első és második részének zenéjét. A zeneszerzésen kívül egy fiúkórussal és egy asszonykórussal is dolgozik az előadásban. A két előadás zenei világáról és a próbafolyamatokról kérdeztük őt.
- A Faust I. és II. részének zenéje miben különbözik, mennyire más a kettő?
- A két mű elég más, a II. rész gyakorlatilag alig látható színpadon. Az első rész drámai folyamata sokkal statikusabb – olyan koncepciót követtem, hogy ezzel ellentétben egy színesebb, széttartóbb zenei világa legyen, ami nem rendeződik egységgé. Ehhez különböző zenei stílusok idiómáit, vagy egyes esetekben konkrét idézeteket használtam fel. Fontos elmondani, hogy a Faust-tematikának a zenetörténetben rengeteg vonatkozása van. Goethe személye már önmagában véve is fontos – elsősorban a dal, mint műfaj fejlődésének történetében – az ő révén beszélhetünk az ún. „goethei dalideálról”: azaz a verset megzenésítő zeneszerzőnek rá kell találni egyetlen olyan dallamra, ami minden egyes versszaknál is alkalmas a szöveg változó jelentéseinek és hangulati kilengéseinek közvetítésére. A Goethe verseire írt dalokon túl áttanulmányoztam például Gounod Faustját, Liszt Ferenc Faust-szimfóniáját, Berlioz Faust elkárhozása című művét, sőt, még a kevésbé ismert Boito-féle Mephistophelesbe és Busoni Doktor Faustusába is belekukkantottam. Természetesen nem akartam a darabot idézetekkel telezsúfolni, de azt fontosnak tartottam, hogy ha már idézetet használok, ezek akkor is érvényesen működjenek, ha esetleg nem ismerhető fel a nézők számára minden pillanatban, hogy pontosan honnan is származnak. Az első részben relatíve kevés zene hangzik fel, ehhez képest a második Faust szinte tobzódik a zenei betétekben; ugyanakkor a felépítése és zenei folyamata sokkal irányultabb, az egyes tételek egymásból következnek és belső egységeket, íveket alkotnak.
- Mi volt a nehézség – akár a zene komponálásában, akár a kiválasztásában?
- Maga az előadás igencsak néma és az ebben elhelyezett zene mindenféleképpen előtérbe kerül. Mivel nem szól folyton zene, ezért sokkal inkább zenei betéteknek fognak tűnni a dalok, ha nincsenek kellően, egy-egy jelenethez kapcsolódóan beágyazva a történetbe. Eleve minden vokálisan, tisztán az emberi hangon keresztül hangzik el az előadásban, hangszereket alig használunk: egy-két jelenetben szólalnak meg harangok, harmónium, csörgődob; valamint Keresztes Tamás fog furulyázni és zongorázni. Minden zenét az asszonykórus, a fiúkórus és maguk a színészek fognak megszólaltatni.
- Hogyan választottátok ki a fiúkórus tagjait?
- Volt fixen 5-6 kisfiú, akiket Incze Zsóka, a kórusvezető hozott, illetve az asszonykórus is hozzá köthető – a Krétakörben működő Magamnál jobban kórus tagjai énekelnek. A fiúk a Lauder Javne Iskolából és az Erkel Ferenc Általános Iskolából jöttek – utóbbi az Operaház gyerekkórusának is alapját képzi. Mi eredetileg 9-10 gyereket képzeltünk el kórusként, de hamar kiderült, hogy nagyobb létszámra lesz szükség. A Katona által kiírt meghallgatáson – mivel a feladatok komplexek, de nem igényelnek színészi képességeket – elsősorban azt figyeltük, hogyan, milyen tisztán énekelnek a gyerekek. Az is fontos volt, hogy együtt adnak-e egy homogén hangzást a daloknak: az tehát kevésbé számított, hogy szólóban is megállják-e a helyüket. Az előadásban így most 21 fiú énekel. A fiúkórus átlagéletkorához képest (10-12 év) vannak kisebb gyerekek is az általunk kiválasztottak között, mert – repertoár előadásról lévén szó – a nagyobbak egy idő után elkezdenek majd mutálni, és szükség lesz az utánpótlásra.
- Mennyire kaptál szabad kezet a zenék kiválasztásában és komponálásában?
- Már nem először dolgozom együtt Árpáddal, ebből kifolyólag nagyjából ismerjük egymás elképzeléseit. Amikor első alkalommal ültünk le az előadás zenéjéről beszélni, a legtöbb esetben már konkrét javaslatai voltak a zenét illetően – az ő víziója így mindenképpen irányt szab, amin belül én a speciális kéréseit figyelembe véve tulajdonképpen eléggé szabadon mozoghatok. Volt olyan, amikor közölte, hogy magyar népdalt szeretne, de volt olyan is, hogy a 70-es évek retro-slágereit szerette volna megcélozni. Természetesen olyan is előfordult, hogy az ő eredeti instrukciójához képest én valami egészen mással álltam elő. Ez bizonyos esetekben működött, más esetekben pedig nem.
- Milyen arányban oszlik meg az általad komponált művek és a más Faust-tematikájú zenék mennyisége a két részben?
- Természetesen jóval több az általam komponált zene, mint az idézet – persze azokat is úgy formáltam, hogy zavartalanul illeszkedjenek az előadás zenei szövetébe. Mefisztó keringője például jó példa erre (ezt Gounod operájából emeltem át), ami a Walpurgis-éj jelenetében hangzik fel. Árpád instrukciója itt pusztán annyi volt, hogy egyfajta lecsúszott premier buli elevenedjen meg a színpadon. Elég sok ironikus pillanat is lesz, pl. felmerült egy afféle Korda-sláger ötlete Máté Gábornak, valamint egy operett-allúzió Kulka Jánosnak. A második rész zenéje inkább egy antik görög drámához áll közel, zenéjében az ún. modális hangsorok és a recitáció, mint a klasszikus görög drámák kórusainak elengedhetetlen stíluseleme van jelen.
- Milyen a kórusokkal való munka, miben más velük dolgozni, mint egyszerre több szólóval egy jelenetben?
- Kezdetektől végig jelen vagyok a kóruspróbákon, nagyon izgalmas figyelni, hogyan tesznek magukévá egy-egy általam írt dalt. Sok esetben már a próbák után (vagy alatt) eszembe jutottak további ötletek, melyek nagy valószínűséggel nem születtek volna meg, ha nem vagyok ott és nem hallgatom őket munka közben. Fontos tapasztalattal bírtak azok a pillanatok is, amikor először került színpadi szituációba egy zene. Azonnal kiderült, ha nem működik, ha át kell alakítani, vagy ha például sajnos ki kell húzni. A szituáció és a zene pontos találkozását kell megtalálni: ha ez nincs meg, nincs értelme egyetlen hangnak sem.
szöveg: Csikós Kornélia
fotók: Táborosi András és Nagy Zágon
