Részegek - Gothár Péter új rendezésének bemutatója december 19-én lesz a Kamrában. Ivan Viripajev drámájának egyik szerepében Mészáros Mátét láthatjuk – a készülő előadásról, az abban játszott szerepeiről és arról kérdeztük, miért csak részegen merünk nagyon érzelmesek lenni.

Hogyan kerültél az előadásba?

Május körül Máté Gábor felhívott (ő az osztályfőnököm volt az SZFE-n), hogy Gothár Péter rendezne valamit a következő évadban és gondoltak rám. Ekkor már lehetett azt tudni, hogy eljövök a Vígszínházból, illetve Gothárral tavaly a Pesti Színházban a Két úr szolgáját készítettük – innen jött az ötlet, hogy ha épp ráérek és nem tudni, mennyi és milyen munkáim lesznek, akkor vállaljam el idén Gothárnál ezt a szerepet ebben a sokszereplős stúdiódarabban.

Mikor indult útjára az Operabeavató? A jelenlegi, véglegesnek mondható formáját mikor kapta meg?
Már jóval azelőtt elkezdődött, mielőtt a Katonába érkezett volna – és a Katonában is ment már egy ideje, mire én alkalmi beugróként bekapcsolódtam –, aztán megragadtam benne, most októberben voltam tizenötödször. Tényleg beugrás volt: Dinyés Dani szokott derűjével felhívott, hogy Ascher nem ér rá a másnapi Operabeavatóra, csinálnám-e én, mert ha igen, akkor mondjuk most azonnal felugrana hozzám, essünk neki a felkészülésnek. Varázsfuvola volt – el lehet képzelni. Izgultam. Később a beugrásaim sűrűsödni kezdtek, míg aztán az előző évad elején a katonások azt üzenték: talán az lenne az egyszerűbb, ha nem beugró lennék innentől, hanem én csinálnám. Én a munkám mellett imprószínházzal is foglalkozom pár éve, onnan (is) tudok az énekesek és esetleg a nézők számára is újdonságnak számító technikákat hozni a jelenetezéshez. Daninak a zenészsége mellett tanári gyakorlata is van, valószínűleg azok az órák számítanak az Operabeavató bölcsőjének – ez a program azóta Kaposváron is megfordult, és az Ördögkatlan Fesztiválon is az egyik legnagyobb siker évek óta.

Borbély Szilárd Az Olaszliszkai című sorstalandrámáját állítja színpadra Máté Gábor, a premier október 9-én lesz a nagyszínpadon. Fekete Ernő jeleníti meg az előadásban Borbély Szilárdot és az olaszliszkai esetben elhunyt Áldozatot is, a próbákról és az előadással kapcsolatos gondolatairól kérdeztem őt. 

Két személyt kell megjelenítened – hogyan készültél fel ezekre a szerepekre?

Más jellegű írás Az Olaszliszkai, mint a hagyományos értelemben vett színdarabok. Ezek inkább szövegek, amiket elmondunk, gondolatokat közlünk nagyon míves, költői nyelven. Nem olyan, mint amikor Csehov darabot játszunk. Igazából nem két szerepnek érzem, én csak egyetlen embert játszom. Az olaszliszkai darab elé és mögé konkrét Borbély Szilárd-monológok kerültek, melyek a szerző saját életére vonatkoznak. Ezeket is én mondom.  Tehát ez a Borbély Szilárd-szerű alak eljátssza ebben az előadásban az áldozatot, mondhatni magára veszi ezt a feladatot. Úgy gondolom, hogy egy alak vagyok, aki beszáll ebbe az előadásba és elmondja azokat a szövegeket is, amelyek az áldozat mondatai.

2006 októberében egy tiszavasvári tanár Olaszliszkán autójával elsodort egy roma kislányt, akinek semmi baja nem esett, de a feldühödött rokonság a tanárt – két lánya szeme láttára – agyonverte. Az esetről Borbély Szilárd írt sorstalandrámát Az olaszliszkai címmel, melyet Máté Gábor állít színpadra. Az októberi bemutató nyílt próbáján jártunk.

Mészáros Blanka, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója játssza Margarétát a Faust I-II.-ben. Ezen a szerepen kívül még négy alakban tűnik fel a színpadon, Blankát a próbákról, azok kihívásairól és a szerepeiről kérdeztem.

- Milyen embernek találod Margarétát?
- Egy nagyon érzékeny korban lévő lánynak, aki instabil családi háttérrel rendelkezik: édesapja és kishúga - akit félig-meddig ő nevelt- meghalt. Az édesanyján kívül a bátyja maradt neki, aki katonaként szolgál. Egyedül tölti nagyrészt a napjait, és biztos vagyok abban, hogy rengeteg gondolat és élettapasztalat gyűlt fel benne, de nincs kivel megosztania. Fiatal lány, akit biztosan megnéznek a férfiak, kezd nőiesedni és már-már felnőtt egyénként létezni, de a piacra járás és az otthoni munka mellett nem igazán találkozott a külvilág történéseivel. Amikor Fausttal megismerkedik, pezsegnek benne a gondolatok és az érzések. Egy két lábon járó időzített bomba.
Meg akarja osztani a gondolatait Fausttal, szeretné elfogadtatni vele a szubsztanciáit, azokat a kimondatlan alapszabályokat, amiket az ember „otthonról hoz magával” Azt szeretné, hogy egyenrangú partnere legyen Faustnak, ne csak a „kicsikéje”. Ösztönlény, és makacs, nem adja magát könnyedén.

Bíró Bence a Színház és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója, a Faust I-II. dramaturgja. Korábban már dolgozott együtt Schilling Árpáddal, most a Fausttal kapcsolatos munkájáról és annak kihívásairól kérdeztük őt.

- Hogyan kerültél a Faust alkotói közé, mint dramaturg?
- Schilling Árpád hívott. Két évvel ezelőtt jelentkeztem nála szakmai gyakorlatra, és már dolgozhattam vele meg a Krétakörrel A Párt című előadásban, a Trafóban.

Dargay Marcell komponálta és válogatta a Faust első és második részének zenéjét. A zeneszerzésen kívül egy fiúkórussal és egy asszonykórussal is dolgozik az előadásban. A két előadás zenei világáról és a próbafolyamatokról kérdeztük őt.
 

- A Faust I. és II. részének zenéje miben különbözik, mennyire más a kettő?
- A két mű elég más, a II. rész gyakorlatilag alig látható színpadon. Az első rész drámai folyamata sokkal statikusabb – olyan koncepciót követtem, hogy ezzel ellentétben egy színesebb, széttartóbb zenei világa legyen, ami nem rendeződik egységgé. Ehhez különböző zenei stílusok idiómáit, vagy egyes esetekben konkrét idézeteket használtam fel. Fontos elmondani, hogy a Faust-tematikának a zenetörténetben rengeteg vonatkozása van. Goethe személye már önmagában véve is fontos – elsősorban a dal, mint műfaj fejlődésének történetében – az ő révén beszélhetünk az ún. „goethei dalideálról”: azaz a verset megzenésítő zeneszerzőnek rá kell találni egyetlen olyan dallamra, ami minden egyes versszaknál is alkalmas a szöveg változó jelentéseinek és hangulati kilengéseinek közvetítésére. A Goethe verseire írt dalokon túl áttanulmányoztam például Gounod Faustját, Liszt Ferenc Faust-szimfóniáját, Berlioz Faust elkárhozása című művét, sőt, még a kevésbé ismert Boito-féle Mephistophelesbe és Busoni Doktor Faustusába is belekukkantottam. Természetesen nem akartam a darabot idézetekkel telezsúfolni, de azt fontosnak tartottam, hogy ha már idézetet használok, ezek akkor is érvényesen működjenek, ha esetleg nem ismerhető fel a nézők számára minden pillanatban, hogy pontosan honnan is származnak. Az első részben relatíve kevés zene hangzik fel, ehhez képest a második Faust szinte tobzódik a zenei betétekben; ugyanakkor a felépítése és zenei folyamata sokkal irányultabb, az egyes tételek egymásból következnek és belső egységeket, íveket alkotnak.

Schilling Árpád rendezi Johann Wolfgang von Goethe művét, a Faust első és második részét. Az április 25-én és 26-án tartandó kétestés bemutató nyílt próbáján jártunk.

A színpad közepén egy hatalmas könyvkupac látható, feldúlt, összekevert halomban heverő könyvek, jegyzetek, papírok, füzetek sokasága. Hátul egy díszletfal, beépített ajtók és fal – egy dolgozószoba képét mutatja. 
A nézőtér hemzsegett az érdeklődőktől, amikor Schilling Árpád megjelent a színpadon, a közönség elcsendesedett. A rendező elmondta röviden, hogy a kb. kétórás próba is fontos próba, igaz, most tele van a nézőtér, de úgy használják fel a szombati délelőttöt, mint egy rendes, hétköznapi próbát, hogy csiszolhassanak a jeleneteken, majd csendet kért és elkezdődött a próba.

Kulka János játssza Mephistopheles szerepét Goethe Faustjának első és második részében. A próbákról, a szerepről és az esetleges nehézségekről kérdeztem őt.

- Mephistopheles mindig a rosszra tör, de végeredményben a jót segíti elő és az előrehaladást – egyetértesz ezzel? Hogyan értelmezed, mutatod be ezt?
- „Azon erő része, aki mindig rosszat akar, s mindig a jót teszi.”  Mephistopheles valóban így tesz a műben. Szerintem nincs rossz és jó. Van ész és érzelem, van butaság és léteznek kételyek. Mephistophelest szabadnak tartom - szabadság és talán gátlástalanság is az, ahogyan mindent előre megenged magának. Szerintem az, ami Goethe fejében körvonalazódott, arról szól, hogy egy emberben hogyan fér meg a jó és a rossz; a Faustban lakó intellektualitás, a mindennek az elméleti alapokon történő vizsgálása egy furcsa liberális attitűd: megengedés, mindent körbejárás és örök kételkedés mellett az ember bestiális, vágyakkal teli másik felének a megmutatkozása. Nem is tudom, hogy az az alak, akit én játszom, mennyire létezik – néha, jó pillanatainkban hajlamos vagyok azt képzelni, hogy ott vagyok valahol Máté Gábor fejében, vagy hogy mi ketten egyek vagyunk. 

Máté Gábor alakítja Schilling Árpád rendezésében Faustot. A szerepről, a mű aktualitásáról és a próbák kihívásairól, nehézségeiről kérdeztem őt.

- A próbák előtt Árpáddal milyen előtanulmányokat végeztetek?
- Ő rengeteget dolgozott rajta, nekem inkább az a feladatom ilyenkor, hogy az ő rendszerét megismerjem. Úgy gondolom, nem feltétlenül segített volna, ha előre kutatok. Amivé ő értelmezi a Faustot, illetve amilyen problémákkal találkozom – különösen az első részben –, abban kell nekem kiigazodnom a rendező segítségével, és ez a próbafolyamat alatt történik, nem pedig azt megelőzően.